Szolgálat 72. (1986)
Az egyház szava - A Szentatya ars-i beszéde
nyes ez az elkereszténytelenedett vidékekre és az Egyháztól levált társadalmi rétegekre is (vö. a Párizsban, 1980. május 30.-án tartott beszéddel). A világiak és a papok sohasem törődhetnek bele abba, hogy csökken a papok és a föl- szentelendők száma. Ez a beletörődés a keresztény nép életkedvének rossz jele, s veszedelmes jövőjére és küldetésére. Kétértelmű lenne, ha azon a címen, hogy realisták akarunk lenni a közeljövőre nézve, úgy szerveznénk meg a keresztény közösségeket, mintha azok nagyrészt nélkülözhetnék a papi szolgálatot. Ehelyett meg kell kérdeznünk önmagunktól, hogy vajon megteszünk-e minden lehetőt annak érdekében, hogy a papi szolgálat szépségének és szükségességének tudata újjá éledjen a keresztény nép lelkiismeretében, s megpróbáljuk-e hivatásukat ébreszteni, erősíteni, érlelni. Örömmel vettem tudomásul, hogy hivatás-ébresztő kezdeményezésekkel próbálkoztok ezen a téren. Ne szűnjünk meg imádkozni, hogy az aratás Ura küldjön munkásokat. A II. rész alapgondolata: Legyünk a kiengesztelődés és az Oltár szolgái Jézussal, a Megváltóval (olvasmány: 1Kor 9,16-23 és 2Kor 5,14-6,2). Felelősek vagyunk a hit hirdetéséért és követelményeiért Kedves Testvérek! Ügy látszik, hogy sok kortársunk közömbösen viseltetik lelki üdvösségével szemben. Gondot okoz nekünk, hogy ezek elveszítik hitüket, vagy beletörődünk ebbe? Kétségtelen, joggal emeljük ki manapság Isten szeretetét, aki megmentésünkre nem pedig ítéletünkre küldte el Fiát. Okkal helyezzük a hangsúlyt a szeretetre és nem a félelemre és rettegésre. Egyébként ezt tette az Arsi Plébános is. Az is igaz, hogy az embernek joga: elfogadja-e vagy nem a hitet. Akar-e üdvözülni, vagy sem? Az emberiség fennhangon hirdeti ezt a szabadságát, de az egyház is azt akarja, hogy külső kényszertől mentes legyen a hithez vezető út (vö. Dign. Hum. 3). Természetesen fennáll az erkölcsi kötelesség, hogy ki-ki saját lelkiismerete szerint cselekedjék, s aszerint keresse s fogadja el az igazságot. S végül tudjuk, hogy Isten szabadon osztja ki ajándékait. A megtérés pedig kegyelem. A „Dominum et vivificantem“ körlevélben kifejtettem, hogy egyedül a Szentlélek tudatosíthatja bennünk azt, hogy milyen súlyos dolog a bűn, milyen dráma az Isten iránti érzék elveszítése és mekkora kegyelem a megtérés iránti vágy. Embertársaink iránt érzett felelősségünk és szeretetünk nem törődhet bele abba, hogy egyesek megfosztják magukat az üdvösségtől. Közvetlenül nem befolyásolhatjuk a lelkek megtérését, de felelősek vagyunk a hit hirdetéséért és annak teljességéért. A megtérés és a szentség útjára kell tehát vezetnünk híveinket. Meg kell nekik mondanunk az igazságot, figyelméztetnünk kell őket, s kívánatossá tenni számukra a szentségeket, amelyek visszaállítják őket Isten 56
