Szolgálat 72. (1986)

A hívő emberképe

Az embert pusztító magatartás legmegdöbbentőbb tányéré hívja jel figyelmünket Somfai Béla. Alig hihető, hogy a legvédtelenebb emberi élet, a magzat méltóságának elismeréséért folytatott küzdelemben a katolikus egyház csaknem teljesen magára maradt. Miért védi a magzatot, s miért változtatta meg erre vonatkozó felfogását a protestáns egyházak nagy része is? Ennek a drámának gyökereit tárja fel a cikk.

A keresztény emberkép szerint a természetben rejlő minden erőnek az embert kell szolgálnia, egyébként az ember hódol bálványoknak. Franz König bécsi kardinális elismeri a technika áldásait, de rámutat arra, hogy mekkora veszély fenyegeti az embert, mivel a technika legtöbbször öncélú lett, s elvesztette kapcsolatát a vallással és az erkölcsi normákkal. Mi lesz abból a nemzedékből, amelyik úgy él, mintha a technika vívmányainak korlátlan használata lenne az igazi boldogság fokmérője?

Helyszűke miatt nem vehettünk szemügyre tüzetesebben sok egyéb aktuális kérdést emberképünkkel kapcsolatban. Érdemes lenne pl. átgondolni, milyen emberkép húzódik meg a társadalomtudományok és a modern lélektan személyiség - elméletei mögött, s hogyan viszonyulnak azok a keresztény emberképhez. Egyéni elmélkedésünkre marad annak a vizsgálata is, hogy az elvben elfogadott keresztény emberkép mennyire hatja át emberi kapcsolatainkat, úgy vagyok mint az a valaki, aki igazán áldozatosan támogatta a harmadik világ szegényeit, de a vonaton mindig első osztályon utazott, mert „mégsem szagolhatja az ember órákon keresztül a másikból áradó bűzt“! Sinkó Ferenc portréja Pfeiffer Miklós kanonokról találóan érzékelteti, hogyan kell átjárnia a keresztény emberképnek az élet különböző szintjeit.

Befejezésül egy ajánlat. Bemard Tyrell Chr ist otherapy (Krisztusi terápia) módszerében sürgeti: „A lényeges az egzisztenciális szeretet. Ez azt jelenti, hogy örömmel értékelem a létnek az ajándékát, amelyet minden személy birtokol és megtestesít. Amint már mondottam, a lelkipásztori tanácsadónak hiteles módon örülnie kell a lét azon ajándékának, amit maga kapott. Vagyis örülnie kell, hogy Isten képére és hasonlatosságára lett teremtve, s Jézus Krisztusnak megváltott testvére. Egzisztenciálisan kell szeretnie azokat is, akik gyógyulást, haladást vagy valamilyen problémájuk megoldását keresik nála.“ Ha talán első pillanatra furcsának is tűnhet ez az ajánlat, lényegében nagyon is keresztény felfogás. Kézzelfoghatóvá akarja tenni a főparancs második tételét: úgy szeretni a felebarátot, mint önmagunkat. Ennek a körvonalai pedig a keresztény emberképben rajzolódnak ki. Tegyük tehát élővé és életerőssé saját magunkban, akkor sugározhatjuk embertestvérünk felé.

4