Szolgálat 72. (1986)

Tanulmányok - Farkasfalvy Dénes: Az ember mint az Isten képmása a Szentírásban

az ember Istenhez való hasonlóságát megújítsa. Krisztussal való azonosulása révén az ember magára öltheti „az új embert, aki az Istenhez hasonlóvá alkotott, megigazult és valóban szent teremtmény“ (Ef 4,23; vö. Kol 3,10).

Amikor tehát az újszövetségi írások megismétlik a Teremtés könyvének szavait: „az emberek Isten hasonlatosságára vannak teremtve“ (Jak 3,9; vö. Csel 17,29), messze túlmegyünk egy tény megállapításán. Csak most, az üdvtörténet végső szakaszában tárul elénk „a titok“, az a szándék, amely eddig Krisztus örök, de még ki nem nyilatkoztatott létében mintegy rejtve volt, s amely Krisztus megtestesülése, halála és megdicsőülése révén ismertté vált, s az Egyház révén az emberiség közkincsévé lesz. E „titok“ nem más, mint az a természet- feletti végcél, amelyet Isten elkaUódottnak látszó teremtménye számára kijelölt, s amit a bűn sem tudott érvényteleníteni: egy olyan hasonlatosság, Istennel való egyesülés és közösség megvalósítása, amely a teremtésben csak halvány előképként merült fel, a férfi és nő gyermeket nemző, teljességet ígérő egyesülésében.

Ha a teremtéstörténet fent elemzett szövegeinek páli megértését akarnánk parafrázisban összefoglalni, azt mondhatnánk: a feltámadás vasárnapján — túl az Ószövetségen, ahogy a szentatyák mondták: a nyolcadik napon - Isten új embert alkotott. Saját Fiának megújuló testéből hívta új életre az emberiséget. így alkotta meg végleges tökéletességében az embert, mint Istenembert és a hozzá kapcsolódó emberi nemet. „Férfinak és asszonynak“, azaz Krisztusnak és Egyháznak alkotta újjá őket, hogy minden emberi teremtményt, aki Adámból sarjadt, behívjon és beiktasson saját belső életközösségébe. Itt az Istenember egyenlősége Istennel és az ember teljes egysége embertárs-istenével már nem adhat teret a széthúzás, a gőg és a lázadás kísértéseinek, mert már „minden a tiétek, ti Krisztusé, Krisztus pedig az Istené“ (1Kor 3,23).

d. További távlatok

Tudatában kell lennünk, hogy az ember mint „Isten képe és hasonlatossága“ a keresztény emberképben annyira kulcsfogalom, hogy a fenti rövid elemzések nem képesek terjedelmét és gazdagságát felvázolni. További vizsgálódások érdekében a következő három szempontra szeretnénk rámutatni: i)

i) Az ember bölcseleti úton megközelített fogalma rendkívül sok segítséget nyújt a fenti kép további kidolgozásához. Az ember mint „tudat és szabadság“, vagyis mint értelemmel és szabad akarattal rendelkező lény, vagy, ahogy a mai bölcseleti nyelv gyakran kifejez)!, az ember mint „önbirtoklásra“ képes és hivatott lény (az öntudat és önrendelkezés alanya) már egy természetes istenképet hordoz magában. A keresztény hagyomány a Teremtés könyvének szavait nem egyszer így használta: az Isten „képére“ vagyunk, alkotva, amennyiben ezt a természetet hordozzuk. Ehhez járul az Istenhez való további „hasonlóság“: a természetben gyökerező istenkép természetfeletti, kegyelemben való

10