Szolgálat 72. (1986)

Tanulmányok - Farkasfalvy Dénes: Az ember mint az Isten képmása a Szentírásban

és feleségről, prófétai karizmákkal, vallásossággal, képzettséggel és a Szentlélek erejével megáldott házaspárokról, mint amilyenek Aquila és Prisca (vő. 1Kor 16,19; Csel 8,2) és talán Andronikosz és Júniász voltak (Róm 16,7: itt a két név azonban két férfit is jelenthet). Mindezen részletkérdéseknél fontosabb az idézetet megelőző 3. vers, amelyben Pál utasításainak teológiai távlatát adja meg: „a férfi feje Krisztus, az asszony feje a férfi, Krisztus feje pedig az Isten". Ha feltételezéseink helyesek, Pál gondolata messze esik attól az „antifemi- nista“ magyarázattól, amely ezt a szöveget a mai bibliakritikában — és sajnos sokszor az egyházi gyakorlatban is — körülveszi. Pál egyházközségei nagyobb otthonok köré tömörültek, ún. „házi közösségek“ voltak. Ha nem tévedünk, az idézett helyen így érvel: amikor az istentiszteleten egy házaspár vezető szerepet vállal2, a férj és feleség külső megjelenésében is képviselje a természet- feletti rendet. A férfi mint „a fej“, azaz Krisztus képviselője, az asszony mint Krisztus teste jelenjék meg. Szövegünk mögött tehát lényegében a házasságnak ugyanaz a teológiai ábrázolása húzódik meg, amelyet az Efezusi levél kifejezetten tanít: „Nagy titok ez, én Krisztusra és az Egyházra vonatkoztatom“ (Ef 5,32: itt az előző vers Tér 2,24-re hivatkozik).

A fenti meggondolások megerősítik azt a benyomást, hogy Pál az Isten — Krisztus — férj — feleség láncolatában nem megalázó alárendelést lát (hogyan lehetne egy ilyen „méltatlan" értelemben Krisztus „feje“ az Isten?), hanem a Tér 1,26-27 újszerű, krisztológiai megértésére utal — a tőle megszokott tömör és darabos stílusban. A megértés kulcsa nem az ókori társadalmi rendben hanem a páti krisztológiában rejtik. Krisztus az, aki Istennel való „egyenlőségét“ (Fii 2,6) — a hasonlóság teljességét — öröktől fogva birtokolta, s aki ezért az ember teremtését megelőzően az Isten teljességének részeseként az ember teremtésének értelmét saját létében hordozta. Ezt a gondolatot fejleszti tovább a kolosszeieknek írt levél, amikor Krisztusról, mint „minden teremtmény elsőszülöttéről, a láthatatlan Isten képmásáról“ beszél (Kol 1,15; vö. Zsid 1,3). Krisztus a maga „Istennel való egyenlőségét“ nem tartotta „féltett zsákmánynak“ (szemben avval, amit a kígyó szerint az embernek Istenről gondolnia kell)3, hanem a romlásba süllyedt emberiség testi természetét, halandó voltát, sőt halálát (a gyűlölet és gyilkosság poklát) megosztva utat nyitott arra, hogy

2 Hogy minden félreértést elkerüljünk: nem állítjuk, hogy a házaspár bármelyik, de főként mindkét tagja Pál kézrátétellel megbízott helyettese vagy megbízottja (mai szemszögből: utóda, tehát püspök vagy pap, vagy akár szükségképpen diakónus) lett volna. Az 1Kor 14,35 („kérdezzék meg otthon a férjüket“) inkább arra utal, hogy a házaspár közös szereplése esetén Pál megtiltja azt, hogy a feleség vitát indítson az összejövetelen. Az 1Kor 14,34 („az asszonyok hallgassanak“) tehát valószínűleg csak az efféle vitázást zárja ki férj és feleség között. Az „asszony“ itt bizonyára „feleséget“ jelent, a prófétaként szót kérő férfi asszonyát, másként az nem tudna hozzá „otthon“ kérdéseket intézni. — Nemcsak a korintusi egyházban, de az ősegyházban sokhelyütt az istentiszteleteken „prófétai személyek“ fontos szerepet játszottak.

3 Vö. fent Tér 3,5 magyarázatát.

9