Szolgálat 70. (1986)
Eszmék és események - Keresztény szabadság és felszabadítás (Szabó Ferenc)
netét és közvetíti a megváltás kegyelmét, egyben küzd az ember előmozdításáért is. Az evangélizálást, Isten országa terjesztését és az emberi fejlődés előmozdítását, a felszabadítást meg kell különböztetnünk, de nem szabad szétválasztanunk. Az Egyház Mestere példájára előnyben részesíti a szegényeket; de ez a „választása“ nem kizárólagos, nem vezethet szektásodáshoz. Az evangéliumi szeretet mozgatja a keresztény bázisközösségeket és más kiscsoportokat, hogy küzdjenek az igazságosságért. Nagy reménységet jelentenek az Egyház számára, ha egységben maradnak a helyi egyház pásztoraival és ha építik a mély kommúniót az egyetemes egyházzal. A teológiai reflexiónak el kell mélyítenie még a felszabadítás témáját, éspedig az Isten szava és a tapasztalat fényében, egységben a pásztorokkal és Péter utódával. Az instrukció főleg az 5. fejezetben ad - az egyház szociális tanítása alapján — konkrét irányelveket néhány a témába vágó (a politikát is érintő) kérdésben. A dokumentum sajtóvisszhangjai főleg ezt a fejezetet kommentálták. Éppen ezért lássuk részletesebben ennek a gyakorlati résznek főbb pontjait. Az egyház szociális tanítása alapelveket nyújt a reflexióhoz, ismérveket az ítéletalkotáshoz és irányelveket a cselekvéshez. - 1) Alapelvek a reflexióhoz: A szeretet főparancsa elvezet az Isten képmására teremtett emberi személy méltóságának elismeréséhez, amiből a természetes emberi jogok és kötelességek erednek. Az emberi személy szabadsága isten- képiségéből folyik; ezért szabad és felelősen tevékenykedő alany (személy) a társadalomban. Az emberméltósághoz szorosan kapcsolódik a szolidaritás s a szubszidiaritás alapelve. Az egyház ezeket az elveket az individualizmus, ill. a kollektivizmus ellenében hangsúlyozza. — 2) Az ítéletalkotás ismérvei: Az előbbi alapelvekre támaszkodnak azok a kritériumok, amelyek alapján mérlegelhetjük és megítélhetjük a helyzeteket, struktúrákat, társadalmi rendszereket. így az egyház habozás nélkül leleplezi azokat az élethelyzeteket, amelyek ellene vannak az ember méltóságának és szabadságának. Megítéli azokat a struktúrákat, vagyis a gazdasági, társadalmi és politikai életet irányító és szervező intézményeket, amelyek gyakran megmerevednek, az emberi akarattól függetlenülő mechanizmusokká válnak, s ezért megbénítják a fejlődést és igazságtalanságokat szülnek. Az intézmények és a törvények, ha összhangban vannak a természettörvényekkel, a közjót szolgálják, az emberi személy szabadságának és kibontakozásának biztosítékai. Az említett kritériumokat kell alkalmazni a gazdasági, társadalmi és politikai rendszerek megítélésénél is. Az egyház szociális tanítása nem javasol semmiféle különleges rendszert, de tagjainak lehetővé teszi, hogy az említett irányelvekkel megítéljék: a különböző rendszerek mennyiben felelnek meg az emberi méltóság követelményeinek. Az egyház tudatában van a problémák bonyolultságának, amelyekkel a társadalomnak szembe kell néznie. Mégis úgy ítéli, hogy mindenekelőtt a személy lelki és erkölcsi képességre kell hivatkozni, a belső megtérés állandó követelményét kell szem előtt tartani, ha úgy akarjuk 78
