Szolgálat 70. (1986)

Tanulmányok - Szabó Ferenc: „Harmadik út“?

így lesz a rendetlen hajlamoktól megtisztult testijeik! barátság (ami egységbe olvasztja a természetes hajlamokat is) nemcsak egy étit számára megengedett fényűzés, hanem a teljes keresztény életeszmény, amelyre mindenkinek törekednie kell. Hiszen a tökéletes szeretet csak kölcsönös lehet, amint Isten maga is az Atya és a Fiú tökéletes kölcsönössége a Szentiélekben. Ezért az igazi barátság az Istennel való egyesülés iskolája, előkészítője, de egyben következménye is. Az ilyen barátságra való törekvés nem vezet a másokat kizáró érdekszövetség zsákutcájába, hiszen az Isten mindenkit átölelő, mindenkit baráttá tenni akaró szeretetének közös birtoklásában áll. Elréd arra törekszik, hogy mindazokkal barátságra lépjen ezen a földön, akik erre képesek, de elég realista ahhoz, hogy megértse: itt a földön a barátság csak kevesekkel fog sikerülni. Egész szívével várja azt a jövőt, amikor a barátság, amelybe itt most csak keveseket fogadónk be, ki fog áradni mindenkire, mindenkitől vissza fog áradni Istenre, és Isten lesz minden mindenben (1Kor 15, 28).

Szabó Ferenc

„HARMADIK ÜT“?

Barátság, szerelem, cölibátus

„Sine amico non potes bene vivere . . . “ — ha igaz, Kempisnél olvastam ezt a kijelentést. Valóban, kemény próba a magány, de ugyanakkor érzelmi érettség jele az, ha valaki képes egyedül lenni, élni, — persze mindig valaki jelenlétében. Dr. Winnicott ezt a gyermek és anyja első kapcsolatairól szólva állapítja meg. De meglátását, amely tapasztalatra támaszkodik, kiterjeszthetjük és általánosíthatjuk, ahogy J.-F. Catalan SJ teszi a cölibátus megpróbáltatásáról írva:

„Egyedül tudni maradni nemcsak egy .életeszményt' tételez fel, — mert az .eszmény', mégha vallásos ideálról van is szó, mindig alibiként szolgálhat a kevéssé kiegyensúlyozott személyek számára — hanem mindenek előtt egy bizonyos önbizalmat: az ember biztos önmagában, biztos, hogy önmaga lehet, ami egyáltalán nem zárja ki az önmagunkról való megfeledkezést, hanem inkább megköveteli mint elengedhetetlen feltételt. Az a lény, aki görcsbe merevedik fájdalmától és keserűségétől, nem tudja .elfelejteni önmagát', hogy megnyíljék másoknak, kivéve pontosan azt az esetet, amikor .képes a másik jelenlétében létezni', ,egy másik személy jóindulatú tekintete előtt': ez a tekintet a élet kezdetén lehet az anyáé, később a baráté vagy a barátnőé lesz, a bizalmasé, útitársé (itt gondolhatunk az igazi keresztény közösségre) vagy pedig magáé Istené. De szükséges, hogy ezt a nyitottságot lehetővé tegyük:

47