Szolgálat 69. (1986)

Az egyház szava - A Második Rendkívüli Szinódus zárónyilatkozata

AZ EGYHÁZ SZAVA A MÁSODIK RENDKÍVÜLI SZINÓDUS ZÁRÓ NY I LAT KOZ AT A AZ ISTEN SZAVÁRA FIGYELŐ EGYHÁZ KRISZTUS MISZTÉRIUMÁT ÜNNEPLI A VILÁG ÜDVÖSSÉGÉRE I. A Szinódus központi témája: Megünnepelni a II. Vatikáni Zsinatot, megvizsgálni és előmozdítani megvalósítását 1. A Szinódus lelki élménye A Második Rendkívüli Szinódus végén mindenekelőtt túlcsordult lélekkel adunk 'hálát Istennek, hogy a pápát a Szinódus összehívására sugallta. Nagy elismeréssel tartozunk a Szentatyának, II. János Pálnak, aki felszólított ben­nünket, ünnepeljük meg a II. Vatikáni Zsinat befejezésének 20. évfordulóját. A Szinódus alkalmat nyújtott, hogy újra meg újra megtapasztalhassuk közös­ségünket (kommuniót) az egyetlen Lélekben, az egy hitben és reményben, és az egyetlen katolikus egyházban. Nyilvánvaló lett közös elhatározásunk is, hogy a Zsinatot átültessük a gyakorlatba és az egyház életébe. Megosztottuk örömünket és reményünket, de szomorúságainkat és aggodalmainkat is, ame­lyekben oly gyakran van része a világon szétszórt egyháznak. 2. A Szinódus elérte célját A Szinódust azért hívták össze, hogy ünnepelje meg a II. Vatikáni Zsinatot, megvizsgálja és előmozdítsa megvalósítását. Hálás szeretettel állapítjuk meg, hogy — Isten segítségével — valóban elértük a kitűzött célokat. A II. Vatikáni Zsinatot egyhangúlag mint Isten kegyelmét és a Szentlélek ajándékát ünnepel­tük: számos lelki gyümölcs áradt belőle az egyetemes egyházra, a helyi egy­házakra, valamint korunk embereire. Egyhangúlag és örömmel állapítottuk meg azt is, hogy a II. Vatikáni Zsinat jogos és érvényes kifejezője és értel­mezője a hitletéteménynek (depositum fidei), amint ez a Szentírásban és az egyház élő hagyományában megtalálható. Ezért úgy döntöttünk, hogy ezután is a Zsinattól kijelölt úton haladunk. Teljes egyetértésben ismertük el azt is, hogy még jobban elő kell mozdítani a Zsinat betűjének és szellemének isme­retét és a gyakorlatba való átültetését. Ily módon haladunk a Zsinat tényleges befogadásában, azaz hasonltjuk magunkba és valósítjuk meg a gyakorlatban. 3. Fények és árnyak a Zsinat elfogadásában l A hívek nagy többsége lelkesen fogadta a H. Vatikáni Zs'inatot. (Itt-ott azon­ban egyesek ellenállást tanúsítottak vele szemben.) Kétségtelen, nagy megér­58

Next

/
Oldalképek
Tartalom