Szolgálat 69. (1986)
Tanulmányok - Péteri András: Találkozás a Feltámadottal
Elgondolkodtató a látás és a felismerés közötti űr. Csak az ismerhet fel valakit, aki már előzőleg látta a másikat, vagy legalább is van róla valamilyen képe, elképzelése. Gondoljunk egy „ismeretlen“ vendég felismerésére a pályaudvaron, repülőtéren. A Lukácstól leírt összefüggés arra utal, hogy az em- mauszi tanítványok jól ismerték Jézust. Tudtak terveiről, bíztak benne, hogy ő váltja meg Izraelt. S most mégsem ismerik föl. Látnak s mégsem látnak! Egész beállítottságuk képtelennek tartja, hogy valaki visszajöhessen a halottak országából. Elfogadják, hogy a testet nem találták az asszonyok. De mivel társaik nem látták Jézust, az asszonybeszéd csak rémületet keltett. A keserűség, csalódottság megkeményíti szívüket, bezárja lelkűk kapuit. A kezdeményezés ismét a Feltámadotté. Ö képes reményt varázsolni a kétségbeesettekbe. Felnyithatja a vakoskodó szemét, hogy észrevegye a már közelében fekvő kincset. Útitársul szegődik tehát a vándorok mellé. A keserűség feszült idegállapotot teremt s ez veszélyt rejt magában. Betolakodónak, idegennek tekintheti s ezért elutasíthatja az ismeretlent. Lukács mesterien ecseteli Jézus eljárását. Mindenekelőtt tudatosítani próbálja a tanítványokkal rejtett, zavaros érzelmi világukat. „Alákérdez.“ Az első válasz valóban visszavágásnak, bosszankodásnak tűnik: „Te vagy az egyetlen idegen Jeruzsálemben ... ? Hát te még ezt sem tudod? Nem érdekel a világ sorsa?" — A beteget gyógyító Krisztus nem befolyásoltatja magát. Tudja, hogy a lélek leginkább akkor békéi meg, ha szeretetteljes környezetben sikerül felszínre hozni a sebeket, a sérült érzelmeket. A kibeszélés megkönnyebbülést teremt s békességet, hogy szembe nézhessünk a féltetten őrzött torzításokkal, féligazságokkal. A tanítványok el is mondják, hogy miért érzik magukat csalódottnak. Emberi reményeik törtek össze, Istenbe vetett bizalmuk rendült meg. Hogy az, afkf csak jót tett, aki népét meg akarta szabadítani, a bitófán fejezze be életét? A kereszt nem lehet Isten terve, a Messiás trónja! Jézus látja, bogy emberi mércéjüket alkalmazták Istenre. Életük kettétört, mert saját gondolataikat, vágyaikat Isten tervének tekintették. Az Úr nem áll meg tehát az evilági lélektan síkján. Az érzelmek nyomasztó súlyától megkönnyebbült embereknek feltárja az Isten titkát. Befogadóképességükből indul ki. Hívő zsidókról lévén szó, az írásokat állítja szemük elé, itt találhatják meg az igazságot, amely gyökeres szabadulást hoz. Az írások befogadása az első lépés az Istennel való találkozásban. Nem hallgatja el tehát a szenvedés paradoxonját, nem felületesen simogat, vigasztalgat. A lényegre mutat rá: Jézus szenvedő önátadásában nyilvánul ki Isten felülmúlhatatlan szeretete. A szenvedésben, halálban kiüresített ember-jézus a megdicsőülésre rendelt Úr! Isten ereje és bölcsessége az emberileg balgaságnak tartott megsemmisülő engedelmességben, erőtlenségben nyilvánul meg! Hosszú idő telhetett el ebben az eszmecserében. Idő kell ahhoz, hogy egy dermedt szív felmelegedhessék. A megértő és őszinte párbeszéd meg is termi első gyümölcsét: a testvéri kapcsolatot. A keleti vendégbarátság törvénye su25
