Szolgálat 71. (1985)

Könyvszemle - Charles André Bernhard: A lelkiség teológiai kézikönyve (Szabó Ferenc)

KÖNYVSZEMLE Charles André Bernard SJ: Traité de théologie spirituelle. (A lelki­ség teológiai kézikönyve) Cerf, Paris 1986 , 492 o. Ch. A. Bemard francia jezsuita 1923-ban született; hosszú évek óta a római Ger­gely Egyetemen a lelkiségi teológia professzora. Számos lelkiség! könyv és tanulmány szerzője. Új kézikönyve a lelkiségi teológia szintézise. Ennek 7. fejezetében összefog­lalta az „affektiv teológiáról“ (Théologie affective, Cerf, Paris 1984, 462 o.) szóló, két évvel korábban megjelent monográfiáját, amely a legjobb keresztény hagyományban gyökerezik, de ugyanakkor megfelel a mai ember várakozásainak. A könyv főrészei: Általános elvek: élet és tan (I); A lelki élet alanya (II); Az em­ber és Isten közötti párbeszéd megvalósulása (III); A lelki előrehaladás (IV). E négy főrész összesen 16 fejezetre oszlik, A II. rész tárgyal tehát a lelki élet alanyáról. Az embert átalakítja a kegyelmi ajándék: a bűnös Isten fogadott gyermeke lesz és így képes az Istennel való személyközti kapcsolatokra; természetfeletti tetteket vihet vég­hez; lelki képességei átalakulnak, sőt maga a lélek is átalakul. A lelkiségi teológia ezeket a dogmatikai igazságokat mint tapasztalati tényeket szemléli és ilyen kérdé­sekre keres választ: Hogyan valósul meg az ember átalakulása? Minthogy az átalakuló embernek történeti természete van, milyen változásokon esik át ez a természet? A konkrét cselekvést illetően ilyen kérdések merülnek fel: Milyen a viszony a termé­szetes (szellemi-lelki) képességek és a kegyelem befolyása között? Az ember ért, nem pedig az értelem, az ember akar, s nem a szabadság; vagyis a tetteket a sze­mély viszi végbe. De az embert cselekvésében mint a személyi, kulturális, történelmi, társadalmi meghatározások alanyát kell tekintenünk, mert a kegyelem ezt a konkrét embert éri el és alakítja át. Az erkölcsi cselekvés elválaszthatatlanul az így strukturált ember és a kegyelem eredője (más-más síkon). Hogyan magyarázzuk mindezt teológiai­lag? — Végül még mindig a lelki élet alanyáról szóló részben felvetődik ez a kérdés is: Minthogy a természetfeletti állapotba felemelt ember a bűn világában élő bűnös, milyen is a bűnös állapot viszonya a természet és a kegyelem valóságához? P. Bemard, amikor ezeket a problémákat tárgyalja, sohasem szakad el a tapaszta­lattól, bár — az a benyomásunk — sokszor az általánosságok szintjén marad. Látás­módját a kiegyensúlyozott keresztény humanizmus jellemzi, amelyet az ősi axióma fejez ki: „A kegyelem nem rombolja le, hanem feltételezi és tökéletesíti a természe­tet“. Ebben a II. részben beszél a szimbolikus nyelvezetről és az affektiv életről. Ez utóbbi a 7. fejezetet alkotja (183—206). Mint mondottuk, Théologie affec­tive c. művében bővebben tárgyalta a kérdéskört. Alapvető munkaként idézi állan­dóan Maurice Pradines Traité de Psychologie générale c., 1948-ban megjelent művét. Ezt a genetikus pszichológiát használja, amikor a lelki élet szem­pontjából tárgyal a gyönyörről és a szenvedésről. A pszichoanalízis (freudizmus) ered­ményeivel számol, de nem tér ki bővebb megvitatásukra. Minden bizonnyal ezt egye­sek hiányolják majd a munkában. A lelki élet és a morális kérdései összefonódnak itt, amikor az érzelmi-pszichológiai élet egyesítéséről, az egészséges affektivitás (sza­badság) megszerzéséről, az Isten és a felebarát szeretete (ismeret és szeretet kap­csolata) kérdéseiről van szó. A III. rész 13. fejezete az ember Istennek adott válaszáról, a szeretetről és az imáról tárgyal. Világos, hogy minden lelkiségi teológia egyik lényeges kér­dése a szeretet és az imaélet a szó legtágabb értelmében. Szentlélek hívására az ember személyesen válaszol, éspedig az ún. „isteni erények" révén képes erre. A szerző keresztény, teilhard-i humanizmusa nyilatkozik meg, amikor (347kk) a „világ“ jelentéséről ír. Az üdvösségtörténet, jóllehet lényegénél fogva természetfeletti, nem idegen az emberi történelemtől, eseményektől. Az emberi történelem természetes szempontja helyet kap l3ten üdvözítő tervében: a világ időbeli fejlődése mindig érle­93

Next

/
Oldalképek
Tartalom