Szolgálat 71. (1985)
Tanulmányok - Péteri András: Egyedül az a fontos, hogy szeressük az Istent
Életünkben különös jelentőséggel bír a „harmónia és környezet". A kék szín emlékeztet az embernek megfelelő lakásra, ruházatra, a szép ápolására. A „tűzhelyek" berendezése legyen tehát egyszerű, de ízléses. Ha valóban emberhez méltó életet akarunk élni, használni, fejleszteni kell értelmi képességeinket. Meg kell ismerni hitünk alapjait, de haladni kell munkahelyünk és a társadalom ismeretében is. Az indigó a „tanulás és bölcsesség" szükségességét emelt ki. Kevés eredményt érünk ma el a szeretet terén, ha nem fordítunk külön gondot az emberi kapcsolatok ápolására. Ide sorolandó pl. a levelezés, a beszélgetés, a telefon okos használata, a tv, a sajtó stb. „Az egység és az emberek közötti kapcsolatok" területét a sötétlila foglalja össze. Nem könnyű pár szóban átfogó képet nyújtani a szeretet vízszintes síkjáról, gyakorlati területeiről, amit a szivárvány hét színe szemléltet. Minden összefoglalás avval a veszéllyel jár, hogy kimaradnak lényeges elemek. Ez az elv még inkább érvényes, amikor a szeretet ősforrásához, Istenhez való viszonyunkat akarjuk vázolni. Minden „szín" tőle ered, s mindegyiknek hozzá kell vezetni. De mégis egyik „szín" (sárga) kifejezetten függőleges irányba, az égre mutat és ápolja a szorosabb értelemben vett „lelkiséget és imaéletet“. Mint minden keresztény lelkiség, úgy a Fokoláre mozgalom alapját is az Evangélium képezi. E köré gyűlt össze az első fokoláre közösség Trentóban. Nem elvontan tanulmányozták az igét, hanem azt keresték, hogy hogyan ültethetik át az életbe. „De mivel mi egyszerűen csak élni akartuk az Evangéliumot, az örök és mindenki számára érvényes örömhírt, Isten különösen is szívünkbe véste néhány szavát. Ezek alkotják lelkiségünk mestergerendáit“ — írja Chiara Lubich. 1. Szeretet az Isten. „Amikor ez az igazság a szívünkbe hatolt, eddigi keresztény életünk mintegy mostohagyermeknek tűnt. Jóllehet addig is a hitre építettünk és a gyakorlatban is igyekeztünk megvalósítani Krisztus tanítását, most új bizalom és öröm töltötte be szívünket. Ha Isten szeretet, akkor .tenyerén hordoz', s mi hittünk ebben a szeretetben." 2. A szeretet szeretetet ébreszt, viszonzást kíván. Ismernünk kell tehát a z ő akaratát, hogy mindjobban teljesíthessük. A Lélekre bíztuk magunkat, s ő megmutatta nekünk, hogy minden embert hív, hogy megszentelődjék. 3. Legfőbb akaratát azonban kinyilvánította már az Isten, Fiának új parancsában: szeressük egymást, amint ő szeret minket. Erről ismerik meg az emberek, hogy Jézus tanítványai vagyunk. A széljegyzetek és magyarázkodások nélküli szeretet hihetetlen erőforrás a világ számára. 4. Ne feledkezzünk meg soha arról a valóságról, hogy „Jézus közöttünk" van. „Ez a mozgalom legfőbb normája, minden egyéb szabály előfeltétele. Ezzel biztosíthatjuk, hogy számunkra minden testvérben jelen lehessen Krisztus; így válhat életté és valósággá az a természetfeletti testvériség, amit Jézus hozott a földre az emberiségnek." „Jézus közöttünk" hatalmas segítő25