Szolgálat 71. (1985)

Tanulmányok - Péteri András: Egyedül az a fontos, hogy szeressük az Istent

eszköz az ökumenizmus megvalósításához is. „Ö működik bennünk, hogy ha­ladjunk egymás megértésében és eloszlathassuk századok előítéletét." 5. Az öröm a fokolárék egyenruhája, mondotta egyszer Chiara Lubich. De fakadjon a Lélek mélyéből, az Istennel való találkozásból. Itt azonban szükség­szerűen szembesülünk a szenvedő és keresztjét hordozó Krisztussal. Ezért „Isten egyik alkalommal mélyen lelkűnkbe véste ,az elhagyatott Jé­zust1: Jézust az olajfák hegyén és a kereszten. Nem hasonló módon szen­vedünk mi is s az egész emberiség a bűnös, szétszaggatott és hitetlen világ­ban? Merítsünk tehát az „elhagyott Jézus“ erejéből, hogy képesek legyünk vállalni az élet terheit, megosztottságát. 6. Nem elég egyszer megtapasztalni, hogy Isten a szeretet, Jézus közöttünk van. Újra meg újra vissza kell térni ezekhez az igazságokhoz, különböző szem­pontokból kell megközelíteni ezeket, hogy folytonosan evangelizálhassuk az életet. Kezdettől fogva központi szerepet kapott tehát az „élet igéje". „A mozgalom minden tagja megkap havonként egy mondatot az evangélium­ból, amelyet kis magyarázat kísér: az élet igéjét." Az egyes tagok átelmélkedik s megfontolásuk valamint megvalósításuk gyümölcseit közösen is megbeszé­lik, hogy „együtt járjuk a szentségre vezető utat, amelyre az Evangélium kö­telez". 7. A tagok kezdettől fogva érezték, hogy naponta kapcsolatba kell lépniük az eucharisztikus Jézussal. Ö az egység kapcsa. Ebben látjuk a „Mária művében" létrejött erős egység egyik döntő okát. 8. Életünk másik „hatékony tényezője": Mária, a mozgalom édesanyja. S evvel tk. már ki is fejeztünk mindent. Mint a kisgyermek mondogatjuk neki: „Édesanyánk". „Mária a mozgalom minden tagjának példaképe, ö első felada­tul azt kapta, hogy megszülje Jézust a világnak. A mozgalom pedig arra törek­szik, hogy — ahogy egy püspök mondotta — lelkileg szülje meg Krisztust az emberekben. Mária laikus személy..., szűz és anya .... a tökéletes keresz­tény." 9. Jézus sajátos módon jelen van az egyházi hierarchiában. Nemcsak a hit forrásaiból tudjuk ezt, megtapasztaltuk a gyakorlatban is: Krisz­tus a hierarchia tagjain keresztül vezet, tanít, sürget, javít minket. — Termé­szetesen tudjuk azt is, hogy Jézus jelen van bennünk és testvéreinkben. 10. „Ha pedig valaki egy szóban szeretné hallani lelkiségünk sajátosságát, annak azt mondjuk: egység. Ezt kötötte lelkünkre Jézus az utolsó vacso­rán; erre vágyik korunk minden rossz és veszély ellenére; ezt keresik a nem­zetközi szervek; erre sürget a Szentlélek minden keresztényt, akik annyi szá­zadon keresztül mereven álltak egymással szemben: legyetek1 eggyé! ö világo­sítja meg a pápát, hogy egyre nagyobb teret teremtsen a párbeszédnek a ka­tolikusok és a többi keresztények, valamint az egyéb vallások és minden jó­akaraté ember között. így mozdíthatjuk elő, hogy egyetlen nép alakulhasson ki a földön." 26

Next

/
Oldalképek
Tartalom