Szolgálat 68. (1985)
Halottaink - Kóder Béla SJ (M. I.)
mondani szívének bőségéből, amit az élete vége felé lassan elhatalmasodó beszédhibája nem engedett elmondani a szószék magaslatáról. Vérkeringési zavarok és cukorbaj következtében 1983-ban térd alatt amputálták a bal lábát. Nagy akaraterővel és aszketikus készséggel fogadta és viselte az operáció minden megpróbáltatását. Bízott mindvégig a Gondviselésben és saját magában. Jobboldalára teljesen bénultan, némaságra kárhoztatva megadással viselte a sorsát a bécsi Rudolfspital betegszobájában. Értett minden szót, de csak annyira tudott életjelt adni magáról, hogy igenlő válasz esetén gyöngén megszorította erőtlenül mozgó baljával annak a kezét, aki beszélt hozzá. Buzgó áhítattal fogadta a betegek szentségét, mindenkor megnyugtatta az imádság, a latinul elmondott imák láthatólag külön is szívéhez szólották. Magyarországról hozzá Bécsbe feljött rokonsága vigasztaló enyhülést hozott. Testvérei és hozzátartozói jelentették neki azt a világot, ahonnan elindult, és a várost, ahová haló porában visszatérni kívánt. Vácott az alsóvárosi temetőben helyezték örök nyugovóra, 1985. március 13-án az édesanyja mellé. A magyar papok évi rekollekcióján március 19-én fájdalommal vettük tudomásul, hogy az évben üresen maradt megszokott helye. Hagyatékából kapott szép könyve Szent Ágostonról a könyvespolcunkon emlékeztet majd arra, hogy imádságos megemlékezésünkbe foglaljuk őt, mint kedves paptársunkat, magányba szakadt élete pedig elgondolkoztasson arról, mennyire osztozunk Urunk sorsában, amelyet elfogadott halála előtt a Getszemáni kertben vívott agóniája során. L. Gy. KÓDER BÉLA SJ (1901—1985) Ez év febr. 1-én ünnepelte Kóder testvér 50 éves szerzetesi jubileumát. Azon a napon már nem érezte jól magát. Megállapodtunk, hogy kivizsgálásra kórházba fog vonulni. Az Úr azonban másként határozott. Tíz nap múlva, febr. 10-én, vasárnap a budai ferencesek templomában, szentmise közben szólította öt magához a Mindenható, kinek életében oly hűséges és külsők számára is oly vonzó módon szolgált. Mert Fr. Kóder Béla, a mi Béla bácsink, mosolygó szolgája volt Istennek. Akár, mint embert, akár, mint keresztényt, akár, mint szerzetest tekintjük, a sokoldalúság és derűs szolgálatkészség jellemezte. 1901. szept. 5-én a budapesti Angyalföldön látott napvilágot. Fiatal korától fogva vonzódott az egyház dolgaihoz. Működött a kőbányai Sz. László plébánia Jézus Szíve- és Oltáregyesületében, majd a Rottenbiller utcai Katolikus Legényegyletben, s végül a jezsuiták vezette Horánszky utcai Mária Kongregációban. Érthető, hogy ilyen vallásos ihletésű környezetben, egy Mária-Besnyő-i zarándoklat alkalmával kivirágzott lelkében a jezsuita szerzetesi hivatás gondolata. Meggyőződése szerint a Szűzanya ajándéka volt. Először 1923-ban jelentkezett felvételre, de gyenge egészsége miatt eltanácsolták. Csak tíz évre rá érlelődött ki benne újólag a lappangó szerzetesi hivatás. 1935. febr. 1-én kezdte meg noviciátusát. Hivatása attól kezdve zökkenőmentesen bontakozott ki, különféle beosztásban bizonyítva készséges szeretetét Isten, rendtársai és minden ember iránt, aki hozzá fordult. Sokoldalúsága tette lehetővé, hogy a rendi nyomdában, a könyvkötészetben, lakatos műhelyben, autójavító garázsban, a portán, ebédlőben s végül a kalocsai Csillagdán, mint műszerész, órás, fotós és meteorológiai megfigyelő értékesíthette szaktudását, lelkes ügyszeretetét. Mindig mosolygósán, derűsen és szolgálatkészen végezte feladatait. A szerzetesek szétszóratása idején előbb az Elektromos Készülékek és Műszerek Gyárában dolgozott, mint műszerész. Itt letette az elektromos műszerészi szakvizsgát is. 1954-ben munkahelyet változtatott; nyugdíjba vonulásáig az irodagép Vállalat megbecsült dolgozója volt. 110
