Szolgálat 67. (1985)

Könyvszemle - Farkasfalvy D.: Himnuszok a Római Breviáriumból (Németh József)

nek, szellemek, halál előtti és utáni élet, elmélkedés undokságával" találkozott Ismét, ami szerinte „a középkorba való“. Amikor másik barátja, Barfield is ugyanebbe a „hibába“ esett, „Nagy Háborút“ kezdett vele, ami őt az Abszolútum felé sodorta. Meglepődve ébredt rá, hogy új barátja, N. Coghill „kereszténynek vallotta magát, és mélységesen hitt a természetfeletti világban“, pedig egyértelműen „őt tartottuk a legértelmesebbnek és legműveltebbnek“ — vallotta róla. Érthetetlenül vonzották a vallásos írók: MacDonald, Chesterton, Spenser, Million, Langland, Donne, Boowne, Herbert... „Azok az írók — mondja —, akikben nem tett kárt a vallás, s akikkel teljesen egyet kellett volna értenem — Shaw és Wells, Mill, Gibbon és Voltaire — mind kissé felszínesnek tűnt.“

Angolt és filozófiát tanított már Lewis az egyetemen, amikor bekövetkezett, „amitől legjobban féltem — írja. 1929 tavaszán megadtam magam, s elismertem, hogy Isten: Isten“ (186.0.). Megtért „a puszta teizmushoz“. „Ahogy istenhivő lettem — folytatja—, elkezdtem vasárnaponként eljárni a templomunkba, hétköznap pedig a kollégium kápolnájába: nem mintha hittem volna a kereszténységben, ... hanem mert úgy gondoltam, hogy a .saját zászlónk alatt kell hajóznunk', s ennek valami félreérthetetlen és nyilvánvaló jelét kell adnunk“ (189. o.). A Biblia tanulmányozásával végülis elérkezett a kereszténységhez, „az Isten és emberhez egy személyben, ami nem vallás, nem is filozófia, hanem mindezeknek az összefoglalása és beteljesedése“, vagyis az olyan rég óta „keresett“: öröm!

A könyv második részében „amatőr civil“-ként foglalkozik Lewis a fájdalom és szenvedés titkával és értelmével. A két utolsó fejezetben még „tudományosan is fejtegeti“ a kérdést: „a saját meggyőződésemet — vallja —, hogy ha utolér bennünket a fájdalom, akkor némi bátorság többet segít a sok tudásnál, némi emberi együttérzés többet ér sok bátorságnál, s az Isten szeretetének a legkisebb érintése is többet ér mindezeknél“ (197—198. o.).

Közben bemutatja az Isten mindenhatóságát, kitér az isteni jóság és az emberi gonoszság szerepére a szenvedésben. Érdekesek megállapításai az emberi és állati fájdalomról. A pokol és a mennyország tényét pedig úgy mutatja be, mint a szenvedés mérlegének két oldalát.

Esszék a kereszténységről c. alatt válogatást találunk Lewis teológiai írásaiból. Megragadóan vázolja, mit hisznek a keresztények. 'Méltatja a csodákat, közösséget, megbocsátást, Jézus Krisztust. Leleplezi a szubjektivizmus mérgét. Elég bátor ahhoz, hogy feltegye és választ keressen a kérdésre: Élhetünk-e jó életet anélkül, hogy hinnénk a kereszténységben? S talán ideális, hogy a kötet Lewis néhány levelével zárul, amelyekből az imádság meglepő fontossága lép elénk.

Annak ellenére, hogy a szerző kilétét soványan csak a C. S. Lewis rejtjel rácsa mögé helyezi a szerkesztő, a Viták és vallomások kötettel szellemi kincset vesz kezébe a magyar olvasó. Lapozhatja fiatal és idős. Épülhet rajta az istenkeresö és a hitét megvalló egyaránt. Baranyi Imre

Himnuszok. Válogatás a Római Breviárium himnuszaiból. Szent István Társulat, Budapest 1984, 326 o. — összeállította, fordította, bevezetéssel és jegyzetekkel ellátta: Farkasfalvy Dénes O.Cist.

Farkasfalvy Dénes bevallása szerint harminc év próbálkozásai, szerzetes életének és imádságainak reflexiói rejlenek az itt közzétett himnuszfordításban. Bámulhatjuk a költemények nyelvéhez, gondolataihoz való hűséget, a jambikus diméterek és a szapp- hói forma, valamint a többi ritmus szabatos, a magyar nyelvhez alkalmazkodó visszaadását, a fordító teológiai, történelmi és egzegetikai tudását.

A könyv rövid, de minden lényeges pontot tartalmazó bevezetést ad a latin himnuszköltészet múltjáról. A fordító kiemeli a hivatalos breviáriumi himnuszkiadáshoz való ragaszkodását, Szövérffy irányelveinek és tanácsainak felhasználását a fordításnál. Felhívja az olvasó figyelmét a himnuszok istentiszteleti jellegére. — Szent Amb91