Szolgálat 67. (1985)

Tanulmányok - Fülöp Gergely: A munkáspüspök

1984-ben még utoljára interjút adott a Lyoni Szabad Katolikus Rádiónak könyvéről: A Prado és Pere Chevrier apostoli lelkisége. Fáradt, megtört hangon beszélt, de a régi hittel és meggyőződéssel védte szeretett Mestere tanítását, ami ma is aktuális. Miután felsorolta a mai világot fenyegető bajokat és katasztrófákat, áttért a lelki katasztrófákra:

„Elkereszténytelenedő világban élünk. Ez nemcsak a vallásgyakorlat csökkenésében nyilvánul meg, de még inkább abban, hogy elvesztik értéküket a keresztény elvek és csökken a hit. Vannak, akik a hódító hitetlenségről beszélnek. Ezt az elkereszténytelenedési folyamatot nem tudjuk megállítani azzal, hogy tökéletesítjük pasztorációs módszereinket; sem azzal, hogy korszerűsítjük a tanítást a katekézisben és másutt, de még azzal sem, hogy vonzóbbakká tesszük szertartásainkat. Nem! Itt csak egy segít, ha teljesen az evangélium szerint alakítjuk életünket. Ahhoz pedig ismerni kell Jézus Krisztust. Nem elvont ismeretre gondolok, amelyre bármely entellektüel képes: egzegéták, történészek, teológusok; anélkül, hogy igazán ismernék Jézus Krisztust. Voltaképpen egy ma élő valaki megismerésére gondolok, úgy, ahogy egy gyermek ismeri az anyját, a férj a feleségét. Az ilyen megismerés a szere- tethez vezet, amely szeretet pedig teljes odaadásra késztet. Az ilyen megismerésből és szeretetből indul el Jézus Krisztus követése. Connaitre, aimer, servir! (Ismerni, szeretni, szolgálni!) Csak ettől a lelkiségtől eltelve képes az ember úgy cselekedni, ahogy Jézus Krisztus cselekedne a helyünkben. Ahogy P. Chevrier mondta, el kell érnünk oda, hogy az egész lényünk Jézus Krisztust sugározza.“

Az interjú vezetője, P. Bonnet igen érdekes kérdést vetett fel. „Püspök úr szerint van-e valami hasonlóság az arsi plébános és P. Chevrier között?" „Az igaz, hogy kortársak voltak és P. Chevrier kikérte az arsi plébános tanácsát, mielőtt élete művéhez kezdett, de hasonlóságot nem látok köztük. Hacsak nem azt, hogy mind a ketten közös forrásból merítettek, az Agapéból, és mind a ketten az evangéliumi radikalizmust vallották. Mind a ketten egyformán hirdették az ima elsőbbségét és Isten feltétlen szeretetét, és mind a ketten evangéliumi szegénységben éltek.“

„Vianney szent János a földműves nép között élt, Antoine Chevrier pedig a külvárosi munkás nép között, ami már akkor is óriási különbséget jelentett. A falu még hagyományos keresztény miliő volt, a városban gyökértelen tömegek éltek egymás mellett, és már akkor is az Egyházon kívül. P. Chevrier-t, aki egyszerű lyoni családból származott, már első állomáshelye a szegények apostolának rendelte. 1850-ben az akkor még külvárosnak számító szent András plébánia káplánja lett. 1866-ban rábízták a Moulin-á-vent, Szélmalom, új plébániát.“

Ez a rövid interjú az utolsó emlékem Msgr. Ancelról. Máig sem tudom, melyik szentnek köszönjem meg, mert egészen kapásból kapcsoltam be a rádiót és szerencsére felvettem a beszélgetést.

59