Szolgálat 67. (1985)

Tanulmányok - Fülöp Gergely: A munkáspüspök

szintén hangoztatják az emberbe vetett hitüket, higyjenek a hivő emberben, mert ez is teljes értékű ember, teljes jogú polgár. Mi jellemezte a párbeszédet Msgr. Ancellel? Tudott hallgatni, meghallgatni. Úgy hallgatta a vele szemben álló embert, mintha az olyat mondana, amit ó még sohasem hallott és ő is ugyanolyan érdekesnek és fontosnak találja, mint aki mondja. „Amikor nem értett egyet, — egyik rokonát idézem — akkor sem bántóan, a mindent kiforgató entellektüel (értelmiségi) gyönyörével sorakoz­tatta fel az ellenérveket. Ellenvéleményét olyan hittel, meggyőződéssel és tapintattal fejtette ki, hogy az előtt csak tisztelettel lehetett meghajolni.“ Msgr. Ancel ebben is mesterét követte, P. Chevrier-t, akinek az volt az elve: „Raison pour raison, je garde la mienne“. „Neked is igazad van, nekem is, én az enyém­hez ragaszkodom.“ Soha ingerültnek nem láttam, pedig neki sem volt minden mindegy. Egy alkalommal bizalmasan mondta: „Félek ettől az összejöveteltől." Egy nagyobb szabású papi összejövetelre készültünk. Az embernek jól esett a közelében lenni. Az egész lényéből jóság, megér­tés és béke áradt. Ezt fejezte ki kissé másképp az egyik magyar, aki uzsonna közben Msgr. Ancel közelében ült: „Én még ilyen finom úri emberrel, mint a Monseigneur soha életemben nem találkoztam.“ „Azt elhiszem, — feleltem. De ha azt mondta volna Kiss úr, hogy ilyen szent emberrel még nem találko­zott, azt is elhinném, mert én sem.“ Ha valakiben, akkor Msgr. Ancelben való­ban megvalósult a Nagy Szent Gergely-i papi ideál, „aki a paphoz közeledik, az örökélet sójától ízesedik“. Nem kevésbé valósult meg benne P. Chevrier pradői papi ideálja: „Le véritable disciple“ (Az igazi tanítvány). Mintha csak róla mintázta volna 100 évvel ezelőtt egy prófétai látomásban az igazi tanít­vány képét: „íme az Úr szegény szolgája, íme a szegény szolgája.“ Msgr. Ancel másik jellemvonása volt a szegénység és a szegények őszinte szeretete. Valaki talán azt mondhatná, hogy ebben nincs sok rendkívüli: Franciaországban egyházi embernek nem nehéz szegénynek lenni. A különb­ség csak az, hogy neki módjában lett volna gondtalanul, a legnagyobb kénye­lemben élni, ha kihasználja a családjától felkínált előnyöket. Evvel szemben ő még az átlagos életszínvonalnál alacsonyabb szinten akart élni. Ezért válasz­totta már a pradói közösséget. Lassan pedig mindjobban belátta, hogy a mun­kások és a szegények akkor értik meg legkönnyebben az evangéliumi öröm­hírt, ha maga is egy lesz közülük. A II. világháború után kezdődött a francia munkáspapi mozgalom. Egyikük 1949-ben Ancel atyának mondotta: „Ha meg akar érteni bennünket, álljon sorainkba.“ Ez jelentette számomra a kihívást, — közölte élete alkonyán — hogy kétkezi munkával keressem a kenyeremet. Személyes levélben fordul érsekéhez, s kéri, járja ki a Szentszéknél, hogy gyári munkásként dolgozhasson. „A munkáspapok szeretnék, ha püspök is lenne közöttük... Ha püspök is van soraikban, a munkások könnyebben meg­értik, hogy ők is részei az Egyháznak. Ha a munkásokkal élhetek s egyszers­mind lyoni segédpüspök maradok, jele lehetek az Egyház egységének és a munkások közötti jelenlétének." 55

Next

/
Oldalképek
Tartalom