Szolgálat 67. (1985)
Tanulmányok - Fülöp Gergely: A munkáspüspök
Csak 1954-ben sikerül tervét megvalósítani, bár nem százszázalékosan. Ottaviani bíboros hozzájárul, hogy Msgr. Ancel „bedolgozó munkás“ lehessen. Az üzemi munkát nem engedélyezte, mert nem akarta, hogy egy „gyári művezető parancsoljon a püspöknek". Magam is jártam a gerland-i házban, ahol Msgr. Ancel, néhány pappal és testvérrel, 5 évig dolgozott mint munkás, öreg épület volt. Belül úgy nézett ki, mint a vendégmunkás szállók a háború utáni időkben. A testvérek földre fektetett matracon aludtak, az atyák ketten egy szobában. A püspök atya mint kor és rangidős kapott egy külön szobát. Látogatóit — akik pedig szép számmal jöttek: szomszédok, munkások, püspökök... — a konyhában fogadta, ott koccintott velük. Amikor nála jártam vastag szövetdarabokat szabdalt egy üzemnek. Igen poros és nehézszagú munka volt. Ezen kívül éppen úgy részt vett a házi munkákban mint a többiek: mosogatott, főzött, bevásárolt — lehetőleg olcsón —, vizet hordott a kútról és tisztogatta a közös WC-t. 1980-ban kérdezték tőle: „A Gerland-ban töltött évek fordulópontot jelentenek életében?" — „Igen, kétségtelenül. Minden nehézség ellenére, hihetetlenül sokat jelentett, hogy részt vehettem a munkások életében. Mert az értelmiségi életben az a rettenetes, hogy az ember azt hiszi, hogy mindent tud: könyveket olvasott, mindenről tájékozódhat, mindenről képes beszélgetni. Las- san-lassan ráébred, hogy csak ismeretei vannak, de maga a tényleges valóság fedve van előtte. Rendkívülien megviselt, amikor felfedeztem tudatlanságomat. Ugyanis, alapjában véve, nem ismertem a munkásvilágot. Gerland-ban igazán „beálltam a játékba". Az ott töltött évek folyamán egyetlen cikket sem írtam, nem tartottam előadásokat; egyszerűen megpróbáltam a munkások életét élni, már amennyiben ezt nekem engedélyezték. — Itt Gerland-ban kezdtem érezni a munkásokkal szembeni igazságtalanságot. Igen, „érezni" kezdtem, s nemcsak könyvekből vagy beszámolókból ismerni. A következő kis eset elgondolkoztatott: ottlétem alatt a Rhone kiáradt, eldugultak a szennyvízlevezető csatornák ... Az áradás után Lyon előkelőbb negyedeit tisztogatni kezdték, de jó pár napba telt, amíg a mi szegény negyedünkre gondoltak. Ebben a helyzetben éreztem, mit jelent utolsónak lenni, a többiek után következni. ... Megtapasztaltam a munkás életét: az övé az utolsó hely!“ Voltaképpen egy magyar legény érdekében jártam a gerland-i házban; aki rövid időre abban a „csendes otthonban talált oltalmat". Maga a Gondviselés vezette oda, mert a szegény fiú mindenben megfelelt a pradói követelményeknek: „Rien avoir, rien savoir, rien valoir." (Ne legyen semmid, ne tudj semmit, ne érj semmit.) Aszódról nem sokat hozhatott magával, főzni viszont tudott. Olyan paprikás krumplit kotyvasztott, hogy a püspök atya még évek múlva is emlegette a magyar fiú népi eledelét: „Ah, la pomme de térré au paprika de Zoltán!“ (Fele krumpli, fele paprika; az ember utána lángot lehelt!) I A Gerland negyedből nyaranta táborozni vitte a legszegényebb fiúkat, hogy a jó levegőn, a jó koszton megerősödjenek. Csavargóknak, fiatalkori bűnözők56
