Szolgálat 67. (1985)
Tanulmányok - Fülöp Gergely: A munkáspüspök
zen. Az északi fronton kétszer sebesül, Lombardiában elveszti a félszemét. A háború végén katonai kitüntetései mellé megkapja a Becsületrendet is. Lábadozása közben Assisi Szent Ferenc életét olvassa, a „fiatal, jómódú polgárét, aki megtért, felfedezte a szegénységben rejlő gazdagságot és szerette a szegényeket.“ Amint élete végén mondotta, a szegény Ferenc példája érlelte meg lelkében a papi hivatás gondolatát. 1918-ban elküldik a római francia szemináriumba. 1923-ban szentelik pappá Lyonban. 1924-ben, a Gergely egyetem 300 éves évfordulóján, ünnepélyes keretben, XI. Piusz előtt védi meg doktori értekezését. A szegények szeretete sürgeti, nekik akarja szentelni életét. Ezért Lyonba visszatérve belép a tiszteletreméltó P. Antoine Chevrier által 1860-ban alapított Prado Papi Társulatba. Pradónak hívták azt a kis sarki kocsmát, amit az alapító megvett és anyaházzá alakított át. Róla kapta a társulat a szép, hangzatos elnevezést. Msgr. Ancel is ebben a házban kezdte papi működését mint hitoktató, összegyűjtötte a legszegényebb gyermekeket, akik 6 hónapig bent laktak a Pradóban és ott készültek elő az elsóáldozásra. A jólétben felnőtt, tehetséges fiatal pap itt találkozik egész közelről a szegényekkel, nyomorgókkal. „Jól emlékszem, hogy egyik nap 12 éves fiú jött a Pradóba. Nem tudott se írni, se olvasni. 8 éves korában már dolgozott egy öntődében. Amikor munkafelügyelő járt vizsgálaton, a gyereket bezárták az öltözőszekrénybe. Utána ismét .szabadon' dolgozhatott.“ A gyerekek régi pajtában laktak. Igen szegényesnek tartottam, mesélte tovább. „így vasárnap délután, amikor egyik gyerek látogatóba jött apját fel akarta vezetni a hálóterembe, mindenképpen próbáltam lebeszélni. De a fiú nem tágított: ,Apám, még soha sem látott ágyneműt; hadd mutassam meg neki, hogy milyen is az ágynemű'.“ 1928-ban rábízzák a pradós papok képzését a limonest-i szemináriumban. 1932-től onnan jár be a lyoni Katolikus Fakultásra metafizikát tanítani. 11 évig tölti be ezt a megbízatást. Közben, 1942-ben a Prado általános főnökévé választják, 1947-ben pedig kinevezik segédpüspöknek Gerlier kardinális mellé. Mint segédpüspök vonul vissza 5 évre a gerland-i munkásnegyedbe. (Életének erre a szakaszára még visszatérünk.) A II. Vatikáni Zsinaton aktívan vesz részt több bizottságban. A hetvenes évek elején lemond a pradói általános főnökségről és segédpüspöki hivataláról. 1964-től 1970-ig a francia püspöki kar munkásbizottságának elnöke. 1979-ig pedig egyházmegyéjében továbbra is a munkásmozgalmak és az idegenekkel foglalkozó lelkipásztorok felelőse. Már a 30-as években több kiadványa jelent meg. Élete utolsó éveiben ismét szentelhet időt könyvírásra, többek között befejezi „A Prado és Pere Chevrier apostoli lelkisége" c. nagy művét. Most pedig néhány vonás az emberről. Azt írták róla, hogy amilyen messzire csak lehetett, elment a párbeszédben — a hitetlenekkel is. Hitt az emberben, ami oda vezetett, hogy hit az embereknek is, bárkik és bárhonnan jöttek hozzá. Egyik nagy könyvében arra kéri a hitetleneket, hogy ők, akik 54
