Szolgálat 67. (1985)

Tanulmányok - Kereszty Rókus: „Apostoli papság“

Máté szerint tehát az Egyház jövendő alapköve csak botránykő Jézus szemében és a Sátán eszköze, amíg nem hajlandó Urát követni a keresztre. Többről van itt szó, mint arról a közhelyről, hogy a vértanúság együttjár az apostoli munkával olyanféleképpen, mint ahogyan a bányaomlás a szénbányász foglalkozásával járó veszély. A vértanúság az igazi apostol megkülönböztető jegye, apostoli-papi működésének végső aktusa, Istentől adott hitelesítő pecsétje. Szépen foglalja össze egy korai zsinati levél az Ösegyház meggyőződését. Ez a római püspökhöz írt levél tisztelettel adózik Rómának, ahol Péter és Pál „apostol naponta ülésezik és kiontott vérük szüntelenül hirdeti Isten dicsőségét“. Amint a Bárány, aki „mintegy megölve“ mindörökre Isten trónusa előtt áll (Jel 5,6), úgy a két apostolfejedelem mint örökké élő áldozat tanít és ítél a római püspökön keresztül az idők végezetéig.

Hogy a vértanúság mennyire lényeges jegye az igazi apostolnak, mutatja a János apostol írásaival kapcsolatos probléma. Az a tény hogy János köztudomásúlag nem lett vértanú, nehézséget okozott a jánosi iratok kánonba való felvétele körül. Úgy látszik, János evangéliuma csak akkor lett a kánon része, mikor függelékként hozzáadták a 21. fejezetet. Ebben Péter, a vértanú apostol garantálja bizonyos értelemben a jánosi hagyomány hitelességét.

Szent Jánosnál az apostol szó csak egyetlen egy jézusi mondásban fordul elő (13,16). Azonban Jézus tanítványai annál fontosabb szerepet töltenek be. Amint Jézust küldi az Atya, úgy küldi Ö a tanítványait (Jn 20,21-22). A testté lett Igét az Atya azért küldte, hogy „elmondja nekünk“ az Atyát (Jn 1,18), akit egyedül ö látott. A tanítványok feladata, hogy az élet Igéjéről tegyenek tanúságot, akit szemükkel láttak, szemléltek, hallottak, és kezükkel tapintottak (1 Jn 1,1-3). Boldogok, akik nem láttak, de hittel fogadják azok tanúságát, akik láttak (Jn 20,28). így épül ki az Egyház: azok, akik nem láttak, de hisznek, a hit által közösségre lépnek a szemtanúkkal, akik láttak és hittek. S a szemtanúkkal való közösségen keresztül lép közösségre minden idők egyháza a Fiúval és az Atyával (1 Jn 1,3). Itt látjuk a „lelki“ evangélium nagy paradoxonját. A Lelket a testté lett Ige a kereszten adja. Őhozzá pedig csak földi életének tanúin keresztül juthatunk el. A tanítványok a földi Jézus látásán, hallásán és tapintásán keresztül jutottak el a hithez, az élethez, a világossághoz és a szeretethez. Mindenki más a tanítványok tanúságtételének elfogadásával (melyet az Atya Szentleiken keresztül működő tanúságtétele tesz hatékonnyá a hallgatók lelkében) fedezi föl az Egyházban jelenlevő keresztre feszített és föltámadt Krisztust. A keresztségben Ö világosít meg, hogy felismerjük és imádjuk (Jn 9,1-41). Az Eucharisztiában az Ö teste valóban étel és az Ó vére valóban ital számunkra (6,50-64).

Jézus tanítványai más értelemben is folytatják Uruk küldetését. Jézus többször hangsúlyozza János evangéliumában: nem azért jött, hogy megítélje a világot (3,17-18; 8,15; 12,47). Mégsem kerülheti el, hogy működése, szava ne váljon az emberiséget szétválasztó ítélet, „krízis“ (a görög szó eredeti jelen31