Szolgálat 67. (1985)

Tanulmányok - Kereszty Rókus: „Apostoli papság“

(1 Kor 5,1-5), hol arra emlékezteti híveit, hogy lehet ezer tanítójuk Krisztusban, de atyjuk nem lehet sok, mivel „Krisztus Jézusban az evangélium által én szültelek titeket“ (1 Kor 4,15). Híveinek nemcsak apja, hanem anyja is: „Fiaim, újra a szülés fájdalmait szenvedem értetek, amíg Krisztus ki nem alakul bennetek“ (Gál 4,19). Akár keményen parancsol, akár gyengéden kérlel, mindig világossá teszi, hogy felelős az általa alapított közösségek életének minden részletéért. Krisztus nevében, Krisztustól kapott hatalmára hivatkozva rendelkezik pl. a nyilvános bűnösről, az Eucharisztiáról és a házasságról Korintusban. Ha bármilyen helyi karizmatikus nem ismeri el Pál tekintélyét, az ilyent a közösségnek sem szabad elismernie (1 Kor 14,37-38). Jóllehet Pál ítélete alól nem lehet fellebbezni, Pál korántsem neveli híveit passzív engedelmességre. Ellenkezőleg: elismeri, hangsúlyozza a helyi közösségek minden karizmáját. A Szentlélek szerinte bőségesen osztogatja ajándékait minden helyi egyházban. Az apostol dolga nem az, hogy kioltsa a Lelket, hanem hogy megvizsgálja és ösz- szehangolja a közösség tagjainak aktív szolgálatát (1 Kor 12-13).

Pál nem tartja hiúságnak, hogy önmagát állítsa példának hívei elé (1 Kor 4,16; 11,1), mivel ő maga Krisztust utánozza. Élete, üldöztetései Krisztus halálát és föltámadt életét jelenítik meg hívei előtt: „Mindenkor Jézus halálát hordozzuk testünkben, hogy a Jézus élete is láthatóvá legyen testünkben“ (2 Kor 4,11). Mindaz, ami vele történik, szorongattatás vagy vigasztalás, a hívei javát szolgálja. Mikor már „bilincsekben van“ (Fii 1,7) és számol halálával, esetleges mártíromságát sem mint egyéni győzelmet emlegeti, hanem mint a hívei áldozatának és papi szolgálatának a beteljesítését: Ha hitetek szent szolgálatáért áldozatként véremet ontják is, örülök, együtt örülök mindnyájatokkal (Fii 2,17).

Nemcsak Szent Pál tekinti a mártíromságot apostoli-papi munkája szerves részének, végső betetőzésének. Az első apostolról, Péterről szóló hagyomány ebben is megegyezik Pállal. Péter egyszerre kapja Jézustól a legfőbb pásztorrá való kinevezését és a parancsot: ,Bizony, bizony, mondom neked: Amikor fiatal voltál, fölövezted magad, s oda mentél, ahova akartál. De ha majd megöregszel, kiterjeszted karod, s más fog felövezni, aztán oda visz, ahova nem akarod“. E szavakkal jelezte, hogy milyen halállal dicsőíti majd meg Istent. Majd hozzátette: .Kövess engem!“ (Jn 21,18-19).

A Jó Pásztort onnan lehet megismerni, hogy életét adja juhaiért. Péter, a Jó Pásztor földi képviselője sem tehet másként.

Máté evangéliuma a főhatalom átadásának ígéretét Jézus földi életébe helyezi. Minden katolikus jól emlékszik a Pétert megtisztelő szavakra: „Te Péter vagy, és én erre a kősziklára építem fel Egyházamat“. De az erre az ígéretre következő, vele szoros összefüggésben levő jelenetet igen könnyen elfelejtjük. Miután Jézus megjövendölte szenvedését, Péter félrevonta őt és magabiztosan feddeni kezdte: „Isten mentsen, Uram! Ilyesmi nem történhet veled“. Ó erre megfordult és így szólt Péterhez: „Távozz tőlem, sátán! Botránkoztatsz, mert nem arra van gondod, amit az Isten akar, hanem arra, amit az emberek akarnak“ (Mt 16,22-23).

30