Szolgálat 66. (1985)
Tanulmányok - Héjja Gyula: Keresztény életteljesség és misztika
zatos módon maga az isteni adományozó érintett meg. Ez az isteni érintés teszi lehetővé, hogy megszülessék a szívben az élő hit s felhangozzék az ajkakon a hitvallás: Hiszek, Uram (szubjektív szempont). A keresztény élet misztikus dimenziója tehát két irányba mutat. Egyrészt az isteni adományozó és az adomány irányába, a hit forrása felé. Másrészt a hitvalló keresztény élet valósága felé, mely a hit természetfölötti adományából fakad és fejlődik. Ezen az alapon, a modern irodalommal egyetértve állíthatjuk, hogy minden keresztény életnek van misztikus dimenziója. A félreértések elkerülése végett és a nagyobb világosság kedvéért szükségesnek látjuk az előbb mondottakat néhány megjegyzéssel kibővíteni. Bár minden keresztény élet a szó igazi értelmében misztikus élet, ez mégsem jogosíthat föl bennünket arra, hogy ne tegyünk többé különbséget a hétköznapi keresztény élet és a kiváltságos misztikus élet között. Meggyőződésünk és a modern szerzők nagy többsége szerint, a szorosabb értelemben vett misztikus élet fogalma ma is érvényes és szükséges. Ennek ellenére elismerjük, hogy nehéz és szinte lehetetlen e fogalmat pontosan meghatározni. Meghatározás helyett, megpróbáljuk körülírni három jellegzetessége alapján: a) Isten jelenlétének élménye, tapasztalása s az ebből fakadó passzivitás. Az isteni jelenlét élménye, tapasztalása állandósul a misztikus tudatvilágában. Nem látja színről—színre az Istent, hiszen ö is a hit homályában él, mégis érzi, nincs egyedül: Valaki mindig mellette van, benne él és vonzásában tartja, mint vasat a mágnes. A titokzatos Jelenlevő varázsa összegyűjti, magára irányítja a misztikus lélek minden erejét, vágyát és érdeklődését. Számára most már csak az Isten igazán érdekes. Tudatvilágát annyira betölti az isteni jelenlét, hogy valami egészen új módon Istenre figyel, őt várva él s, a hit homályában derengő isteni fönnség és barát lebilincselő varázsa kapcsán, boldogan szenvedi el az Isten közelségét. így kell értelmeznünk a misztikus élet klasszikus jellemzését: „divina páti“. Tévednénk azonban, ha a misztikus passzivitást azonosítanánk a tétlenséggel vagy a kvietizmussal. Egy hasonlat segíthet bennünket, hogy a kérdést még jobban megértsük. A misztikus élet passzivitását egy nagyon finom berendezésű felvevőállomáshoz hasonlíthatjuk, ahol a misztikus magány már elcsitította a világ zaját s a lélek mindenre készen várja, mit kíván tőle az isten. Idézzük emlékezetünkbe szent János evangéliumát is. Az evangélista, ha szabad így kifejezni magunkat, páratlan éleslátással szemlélteti Jézus misztikus életét. A Fiú eledele az Atya akaratát tenni, Szíve elsősorban és mindenek- fölőtt az Atyáért dobog. Mondhatnánk azt is, hogy János evangéliuma szerint, Jézus elsősorban az Atya embere: az Atyáért élő, önmagát kiüresítő és elfelejtő ember. Ebből az Atyára való ráhangoltságból fakadt szeretető, mely őt, a jó Pásztort a keresztre vitte. így lett belőle a másokért, embertestvéreiért élő aktív embertípus egyedülálló eszményképe. Szíve dobogása kétritmusú: minden dobbanása szívverése annak a határt nem ismerő szeretetnek, mellyel 8
