Szolgálat 66. (1985)

Tanulmányok - Puskely Mária: Szentháromságról nevezett Boldog Erzsébet

egy plusz imaórát, és attól mindjárt erősebbnek éreztem magam. Látva gyengeségemet Germaine anya felmentett a szigorú rendi böjt alól, munkámat is megkönnyítette. Mindez hiábavalónak bizonyult. El kellett jutnom a „puszta szenvedés“ zónájába, ahol az embert már csak az önátadó szeretet és a tiszta hit vezeti tovább. A napirend megtartása hősies erőfeszítést kívánt; tudtam, szemem egy pillanatra sem vehetem le Róla, mert egyedül Tőle kapok erőt. Októberben végeztem el évi 10 napos lelkigyakorlatomat.

Ennek során oly magasztosnak tűnt fel előttem hivatásom, hogy arra kértem Jézust: ne késlekedjék, tegye teljessé bennem életét, hadd jussak el hamar arra a szeretetre, amely Öt valóban megdicsőíti.

1905. december 24-én délelőtt a jászolt készítettem az imakóruson. A kicsi Jézus akkor megérttette velem, hogy következő születésnapját már az Atya házában fogom Vele ünnepelni.. Gyakran ismételgettem Szent Pállal: „Élek én, de már nem én, Krisztus él bennem!“ Tudtam, Ö fog felvezetni a Kálváriára és a kereszten teljesíti be élet- és szeretetegységünket.

1906 nagyböjtjében azt hittem, elkövetkezett a boldog pillanat. Virágvasárnap megkaptam a szent Útravalót, de nagyszombaton ismét erőre kaptam. Még nem jutottam fel egészen a Kálváriára. Átadtam magam egészen Neki az Egyházért, mint Szent Teréz anyánk. Aztán az elviselhetetlenségig fokozódó fizikai fájdalmak között csak arra ügyeltem, hogy mozdulatlan csendben maradjak drága „Hármam“ társaságában. Igaz, a fájdalom várkastélyában laktam, de soha nem egyedül! Ha valamit kérdeztek tőlem, nem tudtam addig választ adni, amíg csak meg nem beszéltem „Tanácsommal“, „Hármammal“. Anyánk szeretett volna a közösségnek megtartani, remélve, hogy még különféle szolgálatokat tehetek szeretett Rendünknek. Én azonban biztosan tudtam, hogy a földi elfoglaltságok már nem nekem valók. Aludni hónapokon keresztül nem tudtam, fájdalom tépte, marcangolta egész bensőmet, benső tűz égetett, csak botra támaszkodva tudtam néhány lépést tenni. így tapasztaltam meg Urunk „túlságosan nagy szeretetét“ irántam. Mindig mellettem állt Mária, a Mennyország Ajtaja (porta coeli), ő készítgetett a mennybe való belépésre.

Nem mondhatom, hogy önmagában szeretem a szenvedést; azért szeretem, mert Ahhoz tesz hasonlóvá, aki Jegyesem és Szerelmem. — Nemcsak angyali tisztán akarok a mennybe jutni, hanem egészen Krisztusba öltözötten.

Napi táplálékom egy pohár tejre csökkent. Az iszonyú rohamok egyre gyakrabban jelentkeztek. Ilyenkor elvonszoltam magam a betegszoba melletti kis imakórusra, és Jézus mindig megadta a szükséges erőt. Ó, csak egészen Őrá kell hagyatkozni! — Szívem megtelt hálával mindazok iránt, akik szerettek és akiket én szerettem. Édesanyámat lassan készítgettem az elválásra, és megígér- tettem vele, hogy ha a külső nővértől megtudja halálom hírét, azonnal letérdel és hálát ad Istennek végtelen szeretetéért. Guite-nek, aki akkor már két kislány boldog édesanyja volt, rövid feljegyzéseket készítettem arról, hogyan találhatja meg a mennyországot a földön. Ezt a titkomat hagytam neki örök64