Szolgálat 66. (1985)

Tanulmányok - Kereszty Rókus: A karizmatikus mozgalom Amerikában

ben nagy hiányérzet és csalódás támadt éppen a műveltebb katolikusok köré­ben, akik lépést tartottak az eseményekkel. Úgy érezték, hogy a Zsinat utáni légkör nemhogy megkönnyítette, hanem inkább akadályozta vallásos életük kifejlődését. Valóban vágytak az élő Isten megtapasztalására, „mint a kiaszott rög a harmatcseppre“. Ehhez járult még, hogy a Zsinat után több plébánián máról holnapra meg­szüntették a paraliturgikus ájtatosságokat. A rózsafűzér, litániák, keresztutak, elsőpéntek, elsőszombat, negyvenórás szentségimádás sok hívőnek fontos, érzelmileg is kielégítő vallásos gyakorlat volt. Megszűnésük mégjobban elő­mozdította a katolikus vallásos élet racionalizálódását és növelte a vallásos hiányérzetet. 3. Mérleg Egy még élő mozgalmat igen nehéz tárgyilagosan kiértékelni, főleg akkor, ha olyan sokrétű és csoportonkint különböző, mint a karizmatikus mozgalom. Yves Congar-ral elmondhatjuk (szavait a püspöki bizottság is idézi): „a ka­rizmatikus megújulás kegyelem az Egyház számára“. Talán a középkori feren­ces mozgalom óta nem volt ilyen méretű laikus megmozdulás az Egyházban, ennyi tömeges megtérés, az Isten „édességéinek ilyen mély és ilyen tömeges megtapasztalása. Ezrek akarják életüket Krisztusnak adni, életük központja Isten ingyenes, önmagáért való dicsérete. Naponta olvassák a Szentírást, mint Isten feddő és életet adó szavát, mely a Szentlélek mindenható erejével for­málja életünket. Céljuk, hogy Krisztus országa, azaz Krisztus uralma megvaló­suljon az egyén és társai életében. Megízlelik a keresztény közösség misztériu­mát: egymás hitét erősítik, egymást támogatják mind lelkiekben, mind anyagiak­ban. Hisznek abban, hogy az Egyház folytatja Krisztus gyógyító munkáját: ma is gyógyítja a betegek lelkét és testét. Ezek az elemek többé—kevésbé minden karizmatikus csoportban megvaló­sultak. Tömeges feltűnésük VI. Pál szavaival, nagy „lehetőség" az Egyház és a világ számára. VI. Pál beszéde óta 9 év telt el. Az elmúlt időben a karizmati­kus mozgalom rengeteg jó gyümölcsöt hozott és hoz ma is. A Szentlélek soka­kat meghívott és hív szüntelenül. A kezdeti „édesség“ és mennyei béke megtapasztalása, az Egyház kétévez- redes tapasztalata szerint elsősorban arra szolgál, hogy „elcsábítsa“ a lelket, hogy a megtérő bűnös megérezze, érdemes az istenkeresés útján elindulni. A mézeshetek után a Jegyes, Krisztus igen gyakran „bújócskát“ kezd az „elcsábí­tott“ lélekkel: hol eltűnik, hol újra megjelenik, hogy a lelket további keresésre ösztökélje. A lélek fejlődése attól függ, hogy hajlandó-e a Jegyes keresésére akkor is, amikor nem „érzi“ jelenlétét, avagy megreked a saját élménye bűvö­letében. Ha az utóbbi történik, akkor következik az, amit Ed O’Connor, a kariz­matikus megújulás egyik teoretikusa „karizmániá“-nak nevez. A karizmániától megszállt ember úgy keresi a lelki „élményt", a rendkívüli karizmát, mintha ez 42

Next

/
Oldalképek
Tartalom