Szolgálat 66. (1985)

Tanulmányok - Hetény János: Ünnepeink misztériuma

gyónást sokan hagyták húsvét napjára, hogy a szenteltből áldozás után a kegyelem friss állapotában egyenek. Hosszúpályi faluban régebben csak azok ehettek a pászkából, akik elvégezték húsvéti gyónásukat és áldozásukat. Rozsály görögkatolikus faluban ismert mondás szerint „ha semmi sincs, de pászkának lenni kell“. — Mielőtt panaszkodnánk a húsvét szavunkra nem kellene-e mindezeket előbb ismernünk, értelmeznünk és utána, mint a „mysterium paschale“ valódi népi megfelelőjét felhasználnunk? Magunkat is meggyőznénk vele, hogy íme: a II. Vatikáni Zsinat liturgikus kulcsfogalma, népünk gondolatvilágában ősi keresztény felfogás. Népi hagyományunk ilyen értelme valósággal megelőzi a Zsinat tanítását: „A megváltás misztériumait így megünnepelve valamiképpen minden időben jelenlevő valósággá teszi azokat az egyház. . hogy a hívők abba bekapcsolódhassanak és az üdvösség kegyelmével töltekezhessenek“ (Sacr. conc. 102). Valóságos népi misztika ez. És talán még ezt is megkockáztathatjuk: van sajátos misztikus nyelvünk is!

E gondolat igazolására vizsgáljunk meg ünnepeink köréből, más magyar népi kultikus szavakat is.

A Boldogasszony

Mindenekelőtt foglalkoztat a „Boldogasszony“ szó. Erről a magyar néprajz- tudomány legújabb jelentőségteljes gyűjteménye, a Magyar Néprajzi Lexikon

I. kötete a megfelelő címszó alatt úgy tudja, hogy „feltehetően ősi asszonyistenség neve. Gellért püspök tanácsára a térítők Szűz Máriára alkalmazták. Ünnepneveink kedveltebb invokációja Mária helyett az ünnepélyesebb Boldog- asszony.“ Irodalomként hivatkozik a kérdés első ismert felvetőjének Kálmány Lajosnak Boldogasszony, ősvallásunk istenasszonya című, éppen 100 éves értekezésére. Az annak idején kevés megértésben részesült alföldi paptestvér néprajzi munkálkodása és zseniális érzéke előtt a mai néprajztudomány tiszteleg. Mégsem mentes kora népies-nemzeti, romantikus behatásaitól, örvendetes, hogy a végleg eltűnt nemzeti őseposzunkért némi kárpótlást nyújtott népköltészetünk remek terméseinek felfedezése. Másrészt Kálmány Lajos szerint: „Ahová a történész fáklyája be nem világít, a kereszténységet nem ismerő ősök korába, behatolhatunk az ethnographia segítségével... Hiszen nyelvkincseink és a szokások sem egyebek, mint a nép nyelvébe, szokásaiba bejegyzett történelmi adatok.“1 Ennek az ősi, feltételezett mitológiának emléke a „Boldog- asszony, ősvallásunk istenasszonya.“ Erősen kérdéses, hogy a téma tárgyi igazságáról lehetséges-e egyáltalán döntenünk. (A részletes alkalmazásban, Kálmány Lajos biztosan tévedett.) De jelenleg nem ez a fontos. Számos ünnepünk mindmáig elevenen őrzi a „Boldogasszony“ nevet. Éppen ezért a mai lelki- pásztor számára és híveink érdekében, nem a ködös mitológiai eredet, inkább a feltételezett szentgellérti alkalmazás miértje, vagyis a kifejezés jelentése a fontosabb.

Kézenfekvő volna a „boldog“ = „beata" (vö. „boldognak hirdet minden nemzedék“, Lk 1,48) származtatás. Azonban egy feltételezett pogány isten32