Szolgálat 66. (1985)
Tanulmányok - Weissmahr Béla: Mi a misztika?
mi hírnév és hasonló dolgok. És érzem: mindennek az eredete, első oka, hogy úgy mondjam, első hibám, azaz személyes bukásom volt. Mindezek a vágyak, melyek kielégülést keresnek, olyasvalaminek tűnnek, melyeknek azt kellene pótolniok, amit egykor elvesztettem, noha jól tudom, hogy nem pótolhatják azt“ (uo. 36. k.). Ebben a vallomásban kifejeződik, hogy az ilyenfajta élmények következményekkel járnak, kötelezettséget hoznak magukkal, választás elé állítják az embert. Követelnek ugyan, de nem kényszerítenek. (3) A harmadik szövegben André Frossard francia író és publicista mondja el, hogy milyen élmény kapcsán jutott el az istenhithez. Előrebocsátjuk, hogy Frossard minden vallásos nevelés nélkül, ateista környezetben nőtt fel. 21 éves korában volt egy vele egyidős, hivő katolikus barátja, akivel sokszor vitatkozott vallási kérdésekről. Barátjának volt egy rozoga autója, ami akkoriban - 1935- ben - még ritkaságszámba ment. Egyszer együtt autóztak Párizsban, amikor André barátjának eszébe jutott, hogy gyónni akar az örökimádás kápolnájában. Megkéri Andrét, hogy várjon rá a kocsiban. Mivel a dolog kissé elhúzódik, André utána megy a templomba. Azzal, ami ekkor történt, több mint 30 évvel később lépett csak a nyilvánosság elé. Családjának és ismerőseinek beszélt ugyan erről az élményéről, de általában kinevették. Feltette magában: csak akkor fog erről részletesen beszámolni, ha saját erejéből kivívta magának, hogy komolyan vegyék. A 60-as évek vége felé, mikor már jónevű író, megjelent a könyve: „Dieu existe, je L’ ai recontré“ (Isten létezik, találkoztam vele). Ennek csúcspontja az itt következő beszámoló: „Mindenekelőtt belém adattak e szavak: ,lelki élet'. Nem nekem mondják őket, nem magam formálom őket. Hallom ezeket, úgy, mintha halk hangon egy személy, aki látja azt, amit én még nem látok, ejtené ki őket mellettem. Mihelyt e halk előjáték utolsó szótagja elérte tudatom küszöbét, újra mozgásba lendül a lavina. Nem azt mondom, hogy megnyílik az ég, nem nyílik meg, hanem rámszakad. Hangtalan távoli villámlás módján hirtelen kivilágítja cikázó fényével a kápolnát, melyben — honnét is sejthettem volna - titokzatos módon be volt zárva. Hogyan írjam le ezt ezekkel az elkoptatott szavakkal, melyek felmondják a szolgálatot? Azzal a veszéllyel járnak, hogy meghamisítják a gondolatot a képzelet számlájára írva azt. A festő, akinek megadatik, hogy ismeretlen színeket szemléljen, mivel fesse meg őket? Egy végtelenül áttetsző, szétrombolhatatlan kristály ez, melynek fényessége majdnem kibírhatatlan (egy fokkal több megsemmisítene engem). Egy inkább kékes fény, egy világ, egy másik világ, melynek ragyogása és telítettsége olyan, hogy vele szemben ez a mi világunk a nem végigálmodott álmok elfoszló árnyának tűnik. Ez a valóság, ez az igazság, ezt látom a sötét partról, ahol fogva vagyok tartva. Egy rend létezik a mindenségben és ennek csúcsán, e csillogó ködfátyolon túl, ott van az Isten bizonyossága. Bizonyosság, mely jelenlét; bizonyosság, mely személy. Annak a személye, akit egy másodperccel ezelőtt még tagadtam, akit a keresztények Atyánknak neveznek, és akinek szelíd jóságát 25
