Szolgálat 66. (1985)

Tanulmányok - Weissmahr Béla: Mi a misztika?

sem tudta igazán elgondolni. Az ugyanis nyilvánvaló volt számára, hogy az Isten nem olyasvalami, amit érzékelni lehet. Miközben ezen tépelődött, kezébe kerültek Plotinosz művei Marius Victorinus latin fordításában. Ezeket olvasva egy istenélményhez jutott el, melyben felfedezhetők a misztikus megvilágosodás jellemző vonásai. A következőket írja:

„Ez figyelmeztetett arra, hogy önmagamba térjek; mire a te vezetéseddel magamba szálltam. Erre azért voltam képes, mert te lettél a segítőm. Magamba tértem és mintegy lelki szememmel láttam, a szememen sőt értelmemen is túlemelkedve, egy el nem múló fényt. Nem ezt a közönséges és minden látható élőlény számára látható fényt. Az a fény nemcsak a közönséges fénytől nagyságrend szerint eltérő, annál sokkal fényesebben világító fény volt. Nem erről volt itt szó: az a fény másfajta, mindezektől teljesen különbözött. Nem úgy haladta meg az értelmet, ahogy az olaj úszik a vízen, vagy ahogy az ég van a föld fölött. Magasabbrendű volt: ő hozott létre engem, magam pedig alá voltam vetve neki, amennyiben tőle eredtem. Aki ismeri az igazságot, ismeri őt, és aki ismeri őt, ismeri az örökkévalóságot. A szeretet az, mely ismeri őt. Ó örök igazság, igaz szeretet és szeretetreméltó örökkévalóság! Te vagy az Istenem, éjjel nappal hozzád sóhajtozom. És mihelyt téged így megismertelek, felemeltél engem, hogy lássam: az, amit látok, valóság, és egyben lássam, hogy én még nem vagyok az a valóság, aki igazán lát. Izzó sugárzásoddal felkorbácsoltad tekintetem gyengeségét és a szeretettől meg a szorongástól megrendültem és felismertem, hogy messze vagyok tőled, egy másik birodalomban ... És így szóltam: Vajon az igazság semmi, csak azért, mivel sem a véges, sem a végtelen térben nem terjeszkedik el? És a távolból kiáltottál: Ellenkezőleg, „én vagyok, aki vagyok.“ És meghallottam ezt, mint valaki, aki a szíve mélyén hall, és lehetetlen volt számomra, hogy kételkedjem. Inkább kételkedhettem volna abban, hogy élek, mintsem annak az igazságnak valóságában, melyet azzal az értelemmel ismerünk fel, ami általa létrejött.“ (Vö. Róm 1,20)

Ágoston megértette: az Isten megismeréséhez egy különleges összeszedett- ségre van szükség. Felül kell emelkedni minden megismerésen, mely okoskodik, fogalmakra támaszkodik. Másutt ezt így fejezte ki: „Noli foras ire, in teipsum redi; in interiore homine habitat veritas.“ Azaz: „Ne törekedj kifelé, szállj magadba, a belső emberben lakozik az igazság. Ha magadban felfedezted saját változékony természetedet, haladd meg magadat. Afelé törekedj, ahonnét az értelem fénye ered“ (De vera religione 39, 72 PL 34,154). Ezzel a felismeréssel kapcsolatban Ágoston egyben tudja azt is, hogy az ember ezt a fajta összeszedettséget, melyben valóban túlemelkedhet a véges valóság elgondolásán, nem képes magától elérni. Isten adománya által nyílik meg számára az a látás, mely mindent új fényben tüntet föl, mivel minden látás és megértés eredetével hozza kapcsolatba. Vagyis Ágoston megtapasztalja az abszolút, a tulajdonképpen egyetlen igazi valóságot. Egyben felismeri a maga függőségét, teremtett voltát, esetlegességét. Világossá válik számára az is, hogy az Isten nemcsak igazság, hanem egyszersmind szeretet is. Ezért „a sze23