Szolgálat 65. (1985)
Halottaink - Pálfi Géza (Confrater)
PÄLFI GÉZA (1941—1984) Székelyudvarhelyt ismét papot temettek: Pálfi Géza plébánost, aki kilenc éven át volt teológiai tanár és spirituális a kisszemináriumban. Temetésére hatalmas tömeg gyűlt össze március 15-én: kb. 250 pap, tanártársai, osztálytársai, növendékei a két intézetből s mindazok, akiket papi működése folyamán közelebb vitt Jézushoz. Még halálos ágyán kérte meg legjobb barátját, hogy beszéljen a temetésén. A sepsiszent- györgyi plébános eleget is tett a kérésnek a halott szellemében: nem róla beszélt, hanem az igehirdetö feladatáról, személyiségéről, de mindenki érezte, hogy mindez megvolt a halottban. A koncelebrált szentmisén Bálint Lajos segédpüspök elnökölt, s ennek végén ő búcsúztatta kiváló papját, akit — mint beszédében említette — az egyházmegye reménységének tekintett. Valahányszor szóba állt vele, a magasságok levegőjét érezte — folytatta a püspök. A papság elé példaként állította a fáradhatatlan lelkiatyát és lelkipásztort, hiszen húsz éves papi működése egyetlen lángolás, lobogás volt az Úr oltárán. A hivatalos diagnózis —• az is a halál torkában — a léprák volt. Betegsége 1983 nyarán kezdődött, hűléssel. Vagy csak ez váltotta ki azt, ami talán már ott lappangott előbb is? November végétől kórházban volt, de a karácsonyt és újévet még a szószéken tölti, hívei között. Január elején vissza kell térnie, most már a maros- vásárhelyi klinikára s megkezdődik két hónapig tartó kálváriája, éjjel-nappal 39—40 fokos lázban. Az egyik orvos egy hónapon át nem engedett beleszólást senkinek és így annyira leromlott az egészsége, hogy amikor a másikhoz került és az felnyitotta, már késő volt. Ez utóbbi mondotta, hogy négy héttel korábban még 10 évet adott volna neki. — Ő maga még tele van tervekkel. Érdeklődve kíséri az orvosok próbálkozását. Menni szeretne, hiszen annyi a munka, még annyit dolgozna. Papbarátja közli vele, hogy készülődnie kell a nagy útra. Könny csillog a szemében, de kimondja a nagy lelkek vallomását: Legyen meg Isten akarata! Most már készül, s azok, pontosabban az, aki mindig vele volt és ápolta a kórházban is, mondhatja el igazán, mennyire megszépült ez az amúgy is értékes lélek a szenvedés kohójában. Csodájára jártak az ápolók és megállapították, hogy csak az tud így nézni a halálra, akinek élő hite van. Kórházi tartózkodása néma prédikáció, tanúságtétel, hatásosabb annyi szépen kidolgozott beszédénél. Sohasem hallották panaszkodni, öreg édesanyja, aki már harmadik gyermekét temette, még meglátogatta. Géza akkor is bátorította, téli fája után érdeklődött. Az utolsó időben kómában volt, tiszta pillanatokkal. Ilyenkor készült. Március 13-án, délelőtt 9 óra körül jelent meg Annak színe előtt, akit egész életében szolgált. Ez a szép papi lélek Máréfalván született 1941. április 14-én. Hatodik gyermek volt a hagyományosan sokgyermekes székely családban. 1964. április 5-én szenteli pappá 11 társával a gyulafehérvári székesegyházban Márton Áron püspök. Kispap évei alatt kitűnt egyenes jelleme, nem tűrt megalkuvást. Eszményképe Prohászka és Márton püspök voltak. A szeminárium irodalmi önképzőkörében többször töltött be vezető szerepet, tartott előadást, főleg szociális, pasztorális témákról. Első állomáshelye Csíkszentdomonkos. Amikor továbbhelyezik, akkor kerül oda plébánosként a temetést végző segédpüspök. El is mondja búcsúztatójában, hogy a fiatal káplán munkáját, lelkiségét tükrözte az egész falu népe, főleg a fiatalok: rendszeresen járulnak a szentségekhez, hazamenet be-benéznek a templomba. 1968—71 között káplán Marosvásárhelyt. Itt még inkább kibontakozik szónoki és hitoktatói tehetsége. A püspök dönt: behozza tanárnak Gyulafehérvárra, hadd itassa át lelkiséggel a leendő papságot, gyújtsa fel bennük is az Ige szeretetét szószéken és hittanórán egyaránt. 1971—80 éveiben tanított katechetikát, homiletikát és patrisztikát. Ugyanakkor a kisszeminárium hittanára és spirituálisa, önzetlensége abban is megnyilvánul, hogy 98
