Szolgálat 65. (1985)

Tanulmányok - Hegyi György - Antal Pál: Érett emberséggel

tunk mosolya fogad, s tiltakozásunkra csak annyit felel: De ugyan kérlek, megígértem, hogy várlak! — Még nemesebb az adott szó betartása, ha senki sem látja, senki sem veszi észre. Senki? Bernini mestert már igen sürgették munkatársai, hogy gyorsan fejezze be a Szent Péter tér oszlopcsarnokának szobrait. Minek annyit vesződni, hisz senki se látja milyen a szemük vagy a szájuk! S az Isten? — csattant fel a művész.

A kiteljesedett emberséghez feltétlenül szükséges bizonyos benső szilárdság, amit egyházi nyelven lelki erősségnek nevezünk.

Komoly, sokszor hosszadalmas és fárasztó tanulás nélkül aligha tehetünk szert tartós szaktudásra. Még nehezebb a minden emberi szaktudásnál fontosabb emberi tulajdonságot, az érett emberséget megszerezni. Nagy kísértés ezen az úton az ún. elpolgáriasodás. Ebbe esik az, aki a gyakorlatban arra törekszik, hogy meglevő nyugalmát, megszokott kereteit, anyagi jólétét, kényelmét minden áron biztosítsa. Minden lehet jó és hasznos is, de nem föltétlenül a legfontosabb. Az evangélium mércéjével mérve pedig egyáltalán nem az. Ha nincs bennünk legalább valami csekélyke Jézusunk feltétel nélküli odaadásából, a szentek hősiességéből, vagy az igazán alkotó bár nem hivő, esetleg ateista ember elszántságából és következetességéből, aligha válhatunk igaz emberré, mégkevésbé a minket mindvégig, halálig szerető Jézus méltó követőivé. Az örökös megalkuvás, a minden helyzethez való „rugalmas“ alkalmazkodás igazi emberségünk, sőt gyakran egészséges pszichikai állapotunk elsat- nyulásához vezet. A belső szilárdság kifelé is erőt és bizalmat sugároz.

Az érett ember képes akkor is teljesíteni feladatát, ha ezért nem kap elismerést. A hitből élő lelkipásztor akkor sem törik meg lendületében, ha úgy látja, hogy hívei „nem törődnek a vallással“, „nem járnak templomba". A rendszeres ima, a komoly aszkézis képesíti arra, hogy elviselje szent és jogos igényeinek kielégítetlenségét is. A lelki erősségre lehet és kell is nevelni magunkat, a ránkbízottakat.

Kétség nem fér ahhoz, hogy öröklött hajlamaink, neveltetésünk, „vérmérsékletünk“ jelentős tényezője a lelki szilárdságnak, lelki erősségnek. A kanadai vértanúk J. Brébeuf, N. Chabanel és társai (okt. 19) életrajzából tudjuk, hogy bennük is felmerült a gondolat: hagyják ott a „vadakat“, keressenek nyugod- tabb lelkipásztori területet. Előkelő nevelésük ösztönösen visszaborzadt az indiánok durva életkörülményeitől. Külön fogadalommal kötelezték magukat, hogy sohasem menekülnek a halálveszély elől, nem kérik a misszióból való távozást. Jézus és a lelkek szeretetének ismételt átelmélkedése legyőzte természetadta gyengeségüket, szilárdan kitartottak helyükön a vértanúságig.

Az emberi együttélés íratlan szabályához tartozik a másik személyének, személyi méltóságának, hivatásának, munkájának, idejének tiszteletben tartása is. A figyelmes és udvarias, a mások meghallgatására kész ember közelében jó lenni, megjelenése mindig öröm. A fölényes, hangoskodó, a tapintatlan, a más lelki alkatát figyelembe nem vevő magatartás rendszerint lelki műveletlen- séget takar. Az ilyen viselkedés sokszor helyrehozhatatlanul megrontja az em38