Szolgálat 65. (1985)

Tanulmányok - Hegyi György - Antal Pál: Érett emberséggel

életről, igazi vallásosságról. Ahol ez hiányzik, ott nem hozhat bőséges termést az evangélium magja. Az ember ugyanis mindenekelőtt más jogainak tiszteletben tartásával lép ki zsugori, önző önmagából. A másikra ügyelő igazságossággal kezd kibontakozni bennünk az isteni lelkűiét, az önmagán túláradó jóság. Ez első és elengedhetetlen lépcsőfok, amelyen a kegyelemtől melengetve eljuthatunk az igazi felebaráti szeretetig. Az igazságosság nélkül Isten és emberek iránti szeretetünk hazug (vö. 1Jn 4,20).

Mindig felemelő érzést vált ki, ha az igazságtalansággal elkövetett hibákat megtetőzött figyelemmel törekszünk helyreállítani. A háború utáni években történt, hogy egyik plébános sokat bosszankodott, mert idegenek jöttek-mentek udvarában, letiporták ágyásait, nem voltak tekintettel az ő érdekeire, jogaira. A kaput be fogom zárni, védeni kell azt, ami tulajdonképpen mindannyiunké — mondotta. Mégis megtörtént, hogy valaki bejött. A plébános, magáról megfeledkezve, alaposan lehordta a nemtörődöm embert. Fújt, téblábolt, s egyszer csak bement az épületbe. Pohár borral jelent meg, odavitte a sértettnek: A békességre! Isten áldja! ... Később, amikor valahol szó esett a történtekről, a „megbántott“ a legtermészetesebb hangon mondotta: Azóta becsülöm a papomat, megmutatta, hogy érző, emberi szíve van.

A Zsinati határozat az igazságosság iránti érzék megszerzését sürgeti. Mintha óvni akarná a címzetteket, hogy vigyázzanak, nem elég az igazságosság betűjét hangoztatni, vagy pusztán ezt megtartani. A tapasztalat mutatja, hogy a vélt vagy tényleges igazságosság védelmezése érdekében igen könnyen folyamodunk igazságtalan eszközökhöz, eljárásokhoz. Valahogy úgy, ahogy nemrég történt egy Nyugat-Európa-i nagyvárosban. Tüntettek a környezetszennyezés ellen, főként az autókat bélyegezték meg — természetesen ők maguk is autóban ültek! Ugyanakkor áll az is, hogy nem egyszer a magukat vallásosnak, jámbornak tartó személyek szemrebbenés nélkül követnek el igazságtalanságokat (nem fizetik meg a munkabért, megrágalmazzák ellenfeleiket...), s mindebben még szenteskedő érvekkel csitítják el lelkiismeretük, igyekeznek megnyugtatni környezetüket.

Az igazságosság iránti egészséges érzékkel függ össze az adott szó megtartása, más szóval a megbízhatóság. A folyton csak ígérgető, mindent „szívesen" vállaló, de semmit meg nem tartó embert nem tarthatjuk becsületesnek, hacsak lehet el is kerüljük. Az ígért, de be nem váltott szolgálat semmit sem ér, és az olyan segítség, mely tettre szólít, de csupán szóban valósul meg, nem eredményt, legfeljebb bosszúságot és kellemetlenséget hoz. Az ismétlődő szószegés lejáratja az illető szavának hitelét, és előbb vagy utóbb kétségessé teszi becsületességét is. Az emberi együttélés a családban, kisebb-nagyobb közösségekben csak úgy lehet harmonikus, előremutató, vagy egyáltalában elviselhető, ha a szónak hitele van, ha lehet egymásnak hinni és egymásra támaszkodni.

Ki ne aggódott volna, amikor ismeretlen vidékre, városba utazva késett a vonat, a repülőgép? Micsoda megkönnyebbülés, ha mindenek ellenére, bará37