Szolgálat 64. (1984)

Tanulmányok - Franz Dander: Isten hűsége

hetik. Mert „a szenvedésből türelem fakad, a türelemből kipróbált erény, a kipróbált erényből reménység. A reménység pedig nem csal meg" (Rom 5,3-5).

Amikor tehát mi keresztények „sóhajtozunk szívünkben“ és várjuk testünk megváltását (a halottak feltámadásakor), akkor gondoljuk meg, hogy „megváltásunk még reménybeli", azaz mint reménykedők várjuk a beteljesedést. „A remény viszont, amit már teljesedni látunk, többé nem remény. Ha tehát reméljük, amit nem látunk, várjuk állhatatosan" (Rom 8,23-25).

És ha Ábrahám példájára (Tér 15,2-4; Rom 4,18-22) minden evilági remény ellenére egyedül csak Istenbe vetett bizalommal kellene járnunk életünk útját, akkor vigasztaljon a népek apostolának tapasztalata és győzelemittas szava: „Ha Isten velünk, ki ellenünk? ... Ki szakíthat el bennünket Krisztus szereteté- től? Nyomor vagy szükség? Üldöztetés vagy éhínség, ruhátlanság, életveszély vagy kard? ... De mindezeken diadalmaskodunk őáltala, aki szeret minket" (Rom 8,31-37).

4. Isten hűségének elmélkedése növelje a mi hűségünket. Ránk is áll: ahol szövetség, ott elkötelezettség. Isten követelései az Újszövetségben is érvényben maradnak. Most „Krisztus törvénye“ (Gál 6,2) kötelez. Hogy megmaradjunk szeretetében, hogy kimutassuk hűségünket az „Ö parancsait" (Jn 14,15.21;

15,10.14) kell megtartanunk, amelyeket a szeretet „új" parancsában foglalt össze (Jn 13,34; 15,12; vö. 1Jn 2,3-5; 5,2). A törvény „betűje" helyébe, amely „öl" (2Kor 3,6; Rom 7,6), a Jézus Krisztus iránti elkötelezettség lépett. Nemcsak kinyilvánította számunkra Isten eredeti, meghamisítat- lan akaratát, megváltó kegyelmével képessé is tesz, hogy megtarthassuk. Ezért vési szívünkbe szövetsége jegyét a keresztségnél, ezért árasztja ránk Lelkét (Jn 16,13), aki megtanít a teljes igazságra. Az ö erejében a külső parancsokban is az Atya szavát fedezzük fel, szeretetének útmutatásait. Ilyen, üdvösségünk előmozdítására rendelt utasításokat az egyházi elöljárók is kibocsáthatnak, amint már szent Pál is tette a tesszalonikai híveknél „Urunk, Jézus által" (1Tesz 4,2).

Az Isten és az egyház törvényeinek megtartásánál ügyeljünk azonban arra, hogy ne essünk külsőségbe, farizeizmusba, vagyis ne akarjuk magunkat Isten előtt külső teljesítményekkel igazolni, mintha mindezt saját erőnkből tettük volna. A törvény keresztény megtartása legyen felelet arra a szeretetre, amely- lyel Isten minket — minden teljesítményünk előtt — jóval megelőzött (1Jn 4, 9-11). Ez a szeretet késztette öt szövetségkötésre az emberekkel, s ez teszi most is lehetővé szívünkben, hogy hozzá kiáltsuk: „Abba, atyánk" (Gál 4,6; Rom 8,15). Csak akkor felelünk mi is szabadon és hűségesen a tőle fölkínált szövetségre, ha ez a lelkűiét tölti be szívünket: „Ahol az Úr Lelke, ott a szabadság" (2Kor 3,17).

8