Szolgálat 64. (1984)
Eszmék és események - Levelesláda S. M.-ról
LEVELESLÁDA S. M.-ről Olvasóink évtizeden keresztül találkoztak lapunkban, kiadványainkban S. M. (= Sántha Máté) nevével. Fenti elmélkedése valószínűleg az utolsó írás, amit tőle közölhetünk a Szolgálatban. Urunk és Teremtőnk 1984. szept. 25-én, Klagenfurtban, magához szólította hű és áldozatos szolgálóját, Dr. Kardos Klárát. Hogy miért választotta magának a Sántha Máté írói nevet, azt nem tudjuk; titkát magával vitte sírjába. Végrendeletében meghagyta, hogy ne készítsünk róla se gyászjelentést, se nekrológot. Visszavonultan élt és dolgozott Krisztusért, Egyházáért, az emberekért, barátaiért. Mégis úgy látjuk, hogy Isten iránti köteles hálánk ellen vétenénk, ha legalább röviden nem közölnénk olvasóinkkal mennyi jóval halmozta el az Úr munkatársunkat és rajta keresztül minket. Nem egészen 15 évet töltött Klagenfurtban, a magyar papok és hívők lelkiségének szolgálatában. Ezalatt, egyéb kiadóknál közölt munkái és lapunkban megjelent cikkei, könyv- ismertetései, beszámolói mellett a Szolgálat mellékleteiből 10-et egyedül vagy mások közreműködésével írt illetve szerkesztett, másik 25-öt pedig fordított és sajtó alá rendezett. Találóan mondotta a Vatikáni Rádió szept. 26-i adásában: ő volt a lelke a klagenfurti szerkesztőségnek. — De méltatásunk helyett beszéljen ő maga (első levél részlet) és barátai, ismerősei (a többi szemelvény). Klagenfurt, 1984. Színváltozás ünnepén. — Kedves Barátaim! Igaz, második .körlevelem“ után eltökéltem, hogy nem írok többet... Most mégis úgy érzem: tartozom azzal, hogy az utóbbi idők néhány élményével fölkeresselek benneteket . .. 1984. júl. 3-án hirtelen kiderült, hogy a rák hirtelen diffúzzá vált, a tüdőben kiterjedt, a májat is megtámadta, és az agyban egy kis daganat támadt, ami beszédzavarokkal árulta el magát. Utóbbi következményeinek elkerülésére azóta 12 sugarat kaptam, amit jól viseltem és használt is .. . Természetesen most már minden percben számítani lehet egy döntő attakra. . .. Most következik, amit talán érdemes elmondani. — Július 2-a óta a kegyelemnek valóságos zuhatagát kapom, úgyhogy valósággal kézzel tapintom Isten gondviselő sze- retetét. Ne holmi .lebegésre“ gondoljatok. Szolid, egyszerű kegyelmek: apró figyelmességek felülről, sok-sok szeretet és kedvesség, ami környezetemből és leveleitekből árad felém. Hálás köszönet érte. . . . Levelezésem bizony alaposan le kell állítanom, mert egyszerűen nem győzöm. ... Ami viszont egyre nagyobb örömmel tölt el: annak tudata, hányán várnak rám odaát! Azok az áldott nagyemberek, akiket életem során ismernem adatott, már mind ott vannak, s azok jórésze is, akikhez egészen szoros kapcsolat fűzött. A viszontlátás előíze csodálatos. Milyen közel van egymáshoz ez a két világ! Ha majd átlépek a Fénybe (előbb persze nyilván letöltvén időm a tisztítóhelyen, ahonnét talán majd sikeresen kiimádkoztok), biztosan továbbra is közel leszek mindegyikötökhöz! Azon a módon, mint idelenn, csakhogy hibátlan szépséggel és kiteljesedett szeretettel. ... Kívül-belül mélységes béke tölt el. Bízom benne, hogy ha idővel rosszabbul is lesz, a béke legalább a lélek mélyén megmarad. És szeretném, hogy egész hátralevő életem egyetlen nagy hálaadás legyen. Segítsetek ebben ti is, és tanuljátok meg a saját életetekben is. Amíg az ember egészséges, olyan könnyedén veszi tudomásul, hogy enni és aludni tud, hogy lát, hall, beszél, jár-kel, dolgozik . . . Aztán lassan megtanulja, hogy mindezért hálálkodjék. Nem is szólva a többi, nagyobb adományról. 6 81
