Szolgálat 64. (1984)
Eszmék és események - Szent várakozás (Márton Mária)
pusztában: „Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma“: az izraeliták menekülnek egyiptomból. Isten megszabadította őket s most éheznek és zúgolódnak. Erre kapták Istentől a mannát, de csak annyit, amennnyire naponta szükségük volt. Pénteken viszont kétszeres adagot kaptak, hogy szombaton ne keljen szedniök, mert ez a nap ünneplésre, beszélgetésre, Istennel való találkozásra volt előrelátva (Kiv 16; MTörv 8,3). Wolfgang Feneberg SZENT VÁRAKOZÁS Ádventi szent várakozásban élünk mindnyájan, de mi tudjuk, hogy várakozásunk beteljesedik: az Úr közel van, ajtónkban áll és kopogtat. Ahogyan a várakozás napjaiban elmélkedem, arra jöttem rá, hogy az emberi élet velejárója a várakozás: valamire mindig várunk, valakinek el kell jönnie az életünkbe, hogy boldogabbak legyünk... A várakozás egyedül csak az emberre jellemző, minden más teremtett lény beéri a pillanattal, azt egésznek, teljesnek érzi. De nem úgy az ember! Első gondolatra úgy tűnik, hogy nehéz lenne pontosítani, hogy ki mire és kire vár. Az alaposabb megfigyelés után azonban kitűnik, hogy azt várjuk a holnaptól, hogy biztosabb teljességre jussunk általa. Persze az eltérés ott mutatkozik, hogy ki mit tart teljességnek. Aztán a maga által megítélt teljességért küzd, fárad. Az ember örökké éhes és szomjas, érzi, hogy semmi földi cél nem ad maradandó értelmet és értéket. Amikor elérte, már tovább is halad, kielégítetlenül marad, újabb teljesség után kutat. Pedig az Isten nem céltalanságot adott az embernek, hanem a beérkezés, a boldogság állapotára teremtette meg őt az Úr. Boldogságra született minden ember. Ady Endre így fogalmazza meg az emberi éhséget: „Ezért minden önkínzás, ének, — Szeretném ha szeretnének, — S lennék valakié ...“ A Szentírás pedig így tanít az ember eredetéről és célbajutásáról: „Isten megteremtette az embert, saját képmására teremtette meg őt“ (Tér 1,27). Isten képmásának lenni annyit jelent, hogy Isten gyermekének tart engemet. És ezt valahogyan minden pogány vallás is megsejti. Ha hozzáértő módon kutatjuk a vallások tartalmát és célját, mindegyik közös vonása, hogy az ember arra vágyódik, hogy az istenségek közeledjenek feléje, s hogy valahogy emeljék fel a maguk életébe... Minden kuszaság, értelmi-akarati eltévelyedés ellenére ott él a vágy: Isten gyermekévé válni! A bukás utáni isteni ígéret nem veszett ki az emberiségből: Eljön a Szabadító. Minden pillanatban a megígért Szabadítóra vár minden ember. Az is, aki nem tudja megfogalmazni, hiszen közös az eredetünk, sorsunk és célunk: „Üdvözítő Istenünk azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön“ (1Tim 2,5). Innen magyarázható a közös vágy: eljutni a boldogságra! A Szabadító helyreállítja majd az eredeti isteni tervet: Az ember Isten képmásá lehet, s mint ilyen benne él az Isten szeretetében ... Ez a várakozás földi életünk motorja, ez ván73
