Szolgálat 63. (1984)
Tanulmányok - Teleki Béla: A plébániai élet teológiájához
bízott hívek között: püspökének tekintélye alatt az egész Egyházat láthatóvá teszi a hívőknek. Minthogy mind az Egyház, mind a plébánia intézményes jellegű, minden nemzedékben szembe kell néznie a problémával: hogyan tartsa fenn intézményes erejét és társadalmi szilárdságát anélkül, hogy az „intézményesség“ hibájába esnék. 2) A plébániák közösségi modellje Jobban megérthetjük ezt, ha először elmélkedünk az Egyházról mint misztikus közösségről. Az intézményi kategóriák — amint láttuk — nem teljes valósága az Egyháznak vagy a plébániának. Dietrich Bonhoeffer ezért kifejlesztette az Egyháznak mint személyek közötti közösségnek fogalmát („A szentek közössége“ c. művében). A római katolikus hagyomány értelmében Arnold Rademacher állítja, hogy az Egyház belső lényegében közösség, külső rétegében viszont társaság. A közösség a társaságban nyilvánul meg. A közösség az „igazi“ Egyház, Isten Országa, Krisztus titokzatos Teste. Az Egyház nem egyszerű szociológiai értelemben vett közösség. Közössége több mint horizontális, mint ember és ember közti viszony. Az Egyházban és a plébánián az isteni élet árad ki Krisztusban, és közlődik az emberekkel a Lélek által. Ezért a látható, szociológiai közösség a kegyelem lelki közösségén nyugszik. „Krisztus testének“ és „Isten népének“ bibliai képe (Róm 12; 1Kor 12) összhangban van ezzel a felfogással. Sok egyházatya, Szent Ágostont is beleértve, és sok nagy teológus, például Aquinói Szt. Tamás kifejtette Krisztus testének és Isten népének képét mint az Egyház közösségi modelljeit. Az egység elve itt a Szentlélek, aki a keresztényekben lakik, összekapcsolva őket egymással és Krisztussal. Ebben az értelemben a II. vatikáni zsinat a Lumen Gentium-ban (8. p.) újból megerősíti az Egyház eszméjét. Ennek az egyházközösségnek konkrét alakja a plébániai közösség. Ez nemcsak láthatatlan, misztikus, hanem látható is. Az emberi közösséget eltölti benne az Egyház természetfölötti valósága. A teológiai vizsgálódás a plébániától — helyi közösségeivel vagy báziscsoportjaival — elvezet bennünket a püspök körül kialakuló közösséghez, végül pedig az egyetemes Egyház közösségéhez. A keresztények minden nemzedéke köteles jobb közösségeket fölépíteni minden — egyházmegyei és plébániai — szinten. Úgy gondolom, a plébániáknak, különösen ezeken belül a kisközösségeknek lényeges szerepe, hogy gyógyítsák és gazdagítsák az emberi viszonylatokat, közösen rábízva magukat Krisztusra és az Evangéliumra. 3) A plébániák szentségi modellje A szentség kegyelem jele, valami olyannak a jele, ami valósággal jelen van; hatékony jel, ami létrehozza vagy erősíti az illető valóságot. 21