Szolgálat 63. (1984)

Tanulmányok - Teleki Béla: A plébániai élet teológiájához

A keresztény hagyományban a szentségek sohasem pusztán egyéni cselekmények. Senki sem kereszteli meg, oldozza fel vagy keni meg saját magát. A szentségek szerkezete dialógikus, a kegyelem kiteljesedő jelenlétének közösségi szimbólumai.

Sok modern teológus (pl. Henri de Lubac, Karl Rahner, Yves Congar stb.) s előttük járva Cyprián, Ágoston, Aquinói Tamás stb. hivatkoztak az Egyháznak mint szentségnek a fogalmára, annak érdekében, hogy egyesítsék külső és belső oldalát. De Lubac szerint az Egyház számunkra Krisztus szentsége, képviseli és valósággal megjeleníti őt. Nemcsak folytatja munkáját, hanem ő maga Krisztus folytatása. Az Egyház és a plébánia látható jelek, amelyekben Krisztus kegyelme munkálkodik. Rahner szerint ez legteljesebben az Eukarisztiában valósul meg. Ezért az Egyház ott „történik“ legfoghatóbban, ahol maga Krisztus van jelen gyülekezetében mint keresztre feszített és feltámadott Üdvözítő, mint az üdvösség alapja. Az Egyház és a plébánia élő kegyelmi közösség.

Az Egyház továbbá a népek szentségi világossága („Lumen Gentium“) a plébániai közösségben. Itt látható Isten népe, szentségileg képviselve a megváltott emberiség egészét. A plébániai közösségen át Isten jelképesen átöleli az egész emberiséget. Minden szentségi cselekmény a plébánián lényegileg szociális jellegű, s Isten egyetemes üdvözítő akaratát nyilvánítja ki. A szentségi szimbolizmus a plébánia létezésének kiemelkedő módja. A szentségekben, különösen az Eukarisztiában minden plébániai korlát elmerül az egyetlen Egyházban, ahol nincs ez meg az a plébánia, nincs többé zsidó vagy pogány, rabszolga vagy szabad, férfi vagy nő (Gál 3,28).

4) A plébániák kérügmatikus modellje

Ez a modell elsősorban van figyelemmel a „igére“ és másodsorban a „szentségekre“. Itt az Egyházat és a plébániát Isten igéje gyűjti egybe és alakítja. A hívők közössége azt hirdeti, amit hallottak és hittek. A plébánia „az evangéliumi egyház“. Ennek a megközelítésnek a középpontja Jézus Krisztus és a Szentírás, valamint Isten szavának hirdetése az egész világ számára, amint látjuk Mt 28,18-20 nagy megbízatásában. Ebben az értelemben a plébániák minden napjának új pünkösdnek kell lennie, amikor az „egyház" megjelent a világ előtt, mert „azok, akik megfogadták szavát (Péterét), megkeresztelkedtek. Állhatatosan kitartottak az apostolok tanításában“ (Csel 2,41-42). A liturgikus kons- titúció szerint „Krisztus jelen van szavában, minthogy ő maga beszél, amikor a templomban a Szentírást olvassák" (7. p.).

Karl Barth értelmezése szerint — ő ennek a modellnek fő képviselője — az Egyházat ténylegesen a hirdetett és hittel hallgatott ige hozza létre; nem más, mint a az ige erejében összegyűlt gyülekezet. „Hiszek az Anyaszentegy- házban“ azt jelenti: hiszem, hogy itt, ezen a helyen, ebben a gyülekezetben a Szentlélek műve megy végbe. — Bultman, a modell másik képviselője, amellett tör lándzsát, hogy Isten szava nem időtlen eszmék készlete, hanem konkrét

22