Szolgálat 63. (1984)
Tanulmányok - Teleki Béla: A plébániai élet teológiájához
A 13. századig mind a „parókia“, mind az „egyházmegye" kifejezés a püspöki tekintély kiterjedési helyét jelöli. Végül is a tridenti zsinat tisztázta a kifejezéseket, megpróbálva stabilitást vinni az Egyház életébe és szolgálatába azzal, hogy meghatározta a plébániák szociális-földrajzi területét, és papokat jelölt ki gondozásukra. Ma ez az alapvető plébániai forma a túlnyomó. A Tridentinum reformja óta főleg a területi plébániák érvényesültek. Személyes plébániák álltak fenn „városi családi plébániákon", a hadseregnek, külön rítusúak számára és nemzeti kisebbségeknek. A plébánia véleményem szerint a konkrét egyház, ahol Krisztus missziója folytatódik, ahol Isten hivő népe nyilvánosan kifejezi hitét, közösségben Istennel és egymással. A közösség befolyásoló tényezői: Isten kegyelme és mindaz, ami körülveszi: a társadalmi és kulturális környezet, a faj és nemzetiség, a hívők életkora, neme, nevelkedése, végül pedig szokásaik és tapasztalataik. Az emberek az elkötelezés különféle fokán és különböző stílusban felelnek Isten hívására. Ugyanazon plébánia hívei közötti különbségeknek ki kell egészülniük más gyülekezetekben, kicsoportokban vagy bázisközösségekben. 1) A plébániák intézményes modellje Isten hivő népe, Krisztus Egyháza vagy a plébánia nem töltheti be küldetését állandó szervezeti jelleg nélkül. A kereszténységnek a legkorábbi évektől volt intézményes oldala. Megvolt a hierarchikus szervezet: püspökök (Him 3, 1-7), papok (5,17-25) és diakónusok (3,8-16). A „Lumen Gentium“ dogmatikus konstitúció 3. fejezete kifejti az egyházi kormányzat formális szervezetét. Az Egyház hatalmát és működését általában három területre osztjuk fel: tanítás, megszentelés és kormányzás. Minden egyes plébánia az egész egyházhoz igen hasonló intézmény: a tanítás, megszentelés és kormányzás helye, erős hierarchikus jelleggel, összevethetjük a jeruzsálemi közösséggel: mint az, a plébánia is miniatűr egyház. Az utolsó vacsora terme egyaránt típusa a plébániának és az Egyháznak. Megvan a jogi szerkezet: meghatározott hely (Jeruzsálem ill. egy város), saját templom (a „felső terem" ill. a helyi templom), saját pásztor (Péter ill. a plébános), a hívők testületé, és végül a lelkek üdvözítésének gondja (prédikálás, szentségek, szeretetművek). A plébánia és az Egyház közti másik párhuzam lehetne: „kis egyház az Egyházban" (ecclesiola in Ecclesia). Történelmileg a plébániai közösségek mintái a püspöki közösségek voltak. Ilyenformán a plébános viszonya plébániájához hasonlóvá vált a püspöknek egyházmegyéjéhez való viszonyához. A plébános még ma is (vö. a püspöki dekrétum 30. pontját) a megyéspüspök nevében dolgozik. A lelkipásztoroknak „úgy kell betölteniük tanító, megszentelő és kormányzó kötelességüket, hogy az egyes plébániai hívek és a plébániai közösségek igazán az egyházmegye és az egyetemes Egyház tagjainak érezzék magukat.“ A plébános nemcsak az Egyház egyes üdvözítő tevékenységeit gyakorolja, hanem arra hivatott, hogy egészében betöltse üdvözítő küldetését a rá20
