Szolgálat 62. (1984)

Halottaink - Huber József teológiai tanár (Tanítványa)

Isten, hogy méltón tudjuk folytatni ezt az örökséget. Miklós s az ő mennyel íróasztala nem lesz messze tőlünk, — hathatós segítsége, derűs bölcsessége itt marad mindazokkal, akik a lappal kapcsolatban állnak, a cikkíróktól a kiadókon át egész az olvasókig.*

R.

HUBER JÓZSEF teológiai tanár (1915—1983)

Elnézem „Józsi bácsi“ gyászjelentését, és azon gondolkodom, kifejezi-e, hogy tulajdonképpen ki is volt ő számunkra, akiket tanított? Milyen másképpen hangzott volna: Msgr. Huber József pápai prelátus stb.l De ő rendelte így, hogy minden címét mellőzve csak ez álljon neve alatt: „teológiai tanár.“ Számunkra úgyis az volt, elsősorban az.

Végrendeletét 1981-ben fogalmazta meg. Betegségei akkor jelentkeztek súlyosabb mértékben, s akkor kezdett készülődni. Gyászjelentésének utolsó szakasza szinte szóról szóra innen való: „Papi szolgálatának nagy részét az egyházmegyei igazgatásban és a papnevelésben végezte. Kívánsága szerint szeretettel ajánljuk mindazok imádságába és jó emlékezetébe, akik életükben barátságukra vagy megbecsülésükre méltatták." Temetésén azt mondta egy paptestvér, hogy ilyet végrendeletileg csak nagy ember hagyhatott meg. S abban mind egyetértettünk, hogy Józsi bácsi — vagy a kis- papok „Jócó bácsija“ nagy ember volt. Dec. 7-én reggel találták holtan szemináriumi szobájában. Szívinfarktus végzett vele előtte nap este. A Föpásztor szavai mindent kifejeznek: „Többet vesztett az egyházmegye, mint ha én haltam volna meg!"

1915. márc. 24-én született Körösbányán. Nagyváradon lépett a premontrei rendbe, ennek keretében végezte el a filozófiát Rómában. Ezzel magyarázható, hogy legalább öt idegen nyelvet ismert. Hazatérve erdélyi egyházmegyés kispapként fejezi be a teológiát, s így szenteli fel 1940-ben Márton Áron püspök. Káplánkodása után püspöki levéltáros, marosvásárhelyi hittanár, majd a Bihar megyei Tenken plébános. Sokat mondó tény, hogy a hosszú kényszerű távoliét után hazatérő Márton Áron püspök őt hívja be titkárnak, majd irodaigazgató s 1961-től teológiai tanár is lett, és azóta személye elválaszthatatlan volt a nagy püspöktől. Jellemző titoktartására: amikor paptestvérei bizalmaskodva a kihelyezések felől érdeklődtek nála, komolyan megkérdezte: „De tudsz-e titkot tartani?" Amikor a másik erősítgette, hogy tud, csak ennyit mondott: „Én is." S a püspök titkát tőle senki sem tudta meg. Rávilágít ez kedves, humoros magatartására is: a kispapok körében híres volt arról, hogy előadás közben szenvtelen faarccal tudta beleszőni legjobb vicceit, s talán ezzel érte el a legnagyobb hatást.

Nemcsak tanárunk volt. Hozzá mindig be lehetett menni, mindenkit meghallgatott, és el tudott igazítani nehéz helyzetben is. Valahányszor már mint működő papok fenn jártunk a püspökvárosban, hozzá is bementünk. Szívesen fogadott, érdeklődött munkánk iránt. Valahogy mindig továbbra is tanárunknak éreztük. Ha megszorult az intézet tanári kara, mindig kész volt kisegíteni. Ezért mondogatta: még csak filozófiát és éneket nem tanított. Halála előtt már csak egyháztörténelmet és pasztorálist adott elő, de azelőtt még a latin nyelv, hodegetika, egyházjog stb. is az övé volt egy-egy időszakban. Mesélik a kispapok, hogy halála előtt az egyik történelemórán még ünnepélyesen bejelentette: „vége az eretnekségeknek.“ Ezek voltak ui. soron az egyháztörténelemben, s tudta, hogy ebbe beleizzadhat a kispap.

Mióta hazajött Rómából, nem lépte át a határt. Nem is próbálkozott. Lelki programjához hű maradt, mint novicius korában. Nagyon szívesen segített a megszoruló lelki- pásztoroknak. Még mint titkár és irodaigazgató vasárnaponként helyettesítés és hivatalos megbízatások címén bejárta az egyházmegyét. Mindenki mondja, hogy ő ismerte legjobban még a legtávolabbi fiiiákat is. Utoljára Krisztus Király vasárnapján szerepelt hívek előtt: a szomszéd Tövisen helyettesítette a plébánost. Különben mindenki tudja — végrendeletében is jelzi —, hogy sohasem szerette az ünnepeltetést. Éppen ezért utóbbi időben már csak filiákban vállalt búcsús beszédeket. Mosolyogva szokta mondani, hogy ő már csak „zugbúcsúkra" jár. Ha hirtelen kellett beugrani, akkor sem akadt fenn, mert elővette az egyik — hogy őt idézzem — „klasszikus beszédet", amin a lelkipásztor korában leírt szentbeszédeket értette. Amikor évfordulókat emlegettek előtte, tréfásan meghívott mindenkit gyémántmiséjére, amelyet 2000-ben fog megtar95