Szolgálat 62. (1984)
Tanulmányok - Balogh Vince: Családpasztoráció ma
Tudjuk, hogy a statisztika csalóka. Azt is tudjuk, hogy a vasárnapi templomlátogatás csak külső mércéje a vallási életnek. Mégis: egy ekkora arányú változás egyértelmű jele annak, hogy itt belső tartalomhiány állt be, és hogy a templomlátogatás mellett más vallási értékek is eltűntek. A lelkipásztorkodás e szédületes és folytonos hanyatlásának sokrétű oka van, amit itt részletesen nem boncolunk. Elég legyen rámutatni a gyökeres gazdasági, kulturális és társadalmi változásokra és válságokra, amelyek az utóbbi évtizedek folyamán megrendítették az emberi társadalmat: a „nagy-család“ szétesése, az iparosodás által létrejött hirtelen jólét és elvárosiasodás, az ezt követő „elvilágiasodás“ (szekularizáció) és „elkereszténytelenedés“, amely éket jelent az ember profán és vallási élete között. Ezzel a gyökeres változással szemben lelkipásztori módszereink lényegében a régiek maradtak: Még mindig az ún. „népegyház“ szabályai szerint orientálódunk, amikor ez oszlásnak indult, szétesőfélben van. Az egyházi élet eddigi fő pillérei: a vasárnapi szentmisehallgatás, a szentségek kiszolgáltatása és az iskolai hitoktatás. Hogy ezek a módszerek, még a II. Vatikáni Zsinat reformjai után is (gondoljunk a keresztségi, házassági, bérmálási stb. intenzív előkészületekre) tanácstalanul állnak a modern nagy aposztáziával szemben, nem kétséges. Az új problémákra új feleletet kell adni, az új tömlőkbe új bor kell. Gyakorlatból néhány újabb, nem okvetlen legjobb és semmi esetre sem kimerítő kezdeményezésre szeretnék rámutatni. Hiszen, hála Istennek, mint eső után a gomba, úgy nőnek ki itt is, ott is új próbálkozások, több-kevesebb eredménnyel. Mindegyik módszer megegyezik abban, hogy közvetlenül nem a nagy közösséget (= plébániát, községet), hanem az egyént, mint az Egyház tagját, illetve a családot, mint az Egyház sejtjét tartja szem előtt és próbálja átformálni, megtéréshez segíteni, hogy így, közvetve, kisugározzák környezetére. 1. Katolikus akció és az apostoli mozgalmak Már XI. Pius pápa a huszas évek óta felismerte, hogy csak az öntudatos és felnőtt katolikus tudja megállni helyét az egyre jobban elvilágiasodott társadalomban. A katolikus akció csoportokba tömörítette a férfiakat, nőket, fiatalokat, gyerekeket, parasztokat, iparosokat, értelmiségieket, művészeket stb. A közös érdekek s közös információk nagyobb átütő erőt kölcsönöznek a közös cél érdekében. Idővel Nyugaton a katolikus akció ereje mindjobban elsekélyesedett. Az ötvenes évektől kezdve egyre jobban elszaporodtak az ún. „apostoli mozgalmak“, amelyek öntudatra kezdték ébreszteni és kis csoportokba toborozni a nehézkes aléltságban szunnyadó keresztényeket, hogy felnőtt, buzgó, apostoli katolikussá formálják át őket. A spanyol eredetű „Cursillo“ és „Oous Dei“, az olasz eredetű „focolare“ és „Jobb-Világ-mozgalom“, az ír eredetű „Mária Légiója“, az amerikai eredetű „karizmatikus mozgalom“ stb., hogy csak egyeseket említsek. Ezek a többé-kevésbé rendszeresen találkozó kis aktív csoportok már 3 33
