Szolgálat 62. (1984)
Tanulmányok - Balogh Vince: Családpasztoráció ma
nemekre és állapotokra való tekintet nélkül mélyítik el felnőtt vagy serdülő tagjaikban a krisztusi szellemet, támaszt nyújtva tagjaiknak egy mindig jobban elpogányosodott világban. E mozgalmak felismertek egyet-mást, ami rendkívül fontos a jelen kor Egyházára vonatkozólag: 1) A kereszténynek szüksége van megalapozott, önálló, mély, személyes hitbeli meggyőződésre. 2) A szekularizált világban nem elegendő az eddigi „normális" ( = minima- lista) keresztény életforma (vasárnapi szentmisekötelezettség, szentségek felvétele életfordulókon), hanem elengedhetetlenül szükséges, hogy a keresztények áttekinthető, eleven, kis közösségekben átéljék hitük igazságait, és egymást támogassák hitükben, közösen éljék a hitet. 3) A keresztény élet eredeti forrása az imádság és a Szentlélek kegyelme, amely nélkül minden komoly keresztény élet megfeneklik. 4) A lelkipásztori munka fősúlyát a felnőttekre és szülőkre kell fektetni, akik a családban gyakorolt élő hitet hiteles formában tovább is tudják adni gyermekeiknek. 2. Házaspár-csoportok — Családi körök Mivel a házaspárok közösen viselik a család anyagi és szellemi ügyét-baját, azért az utóbbi időben különös közkedveltségnek örvendenek a házaspár-csoportok, ill. családi körök. Ezek legalább 3, legfeljebb 6, egymást lehetőleg már eleve jól ismerő házaspárból épülnek fel. A házaspárok rendszeresen, havonként egyszer vagy kétszer jönnek össze, minden alkalommal egy más családnál. Az összejövetel egy délutánt vagy egy hosszabb estét vesz igénybe. Az összejövetel közös étkezéssel kezdődik vagy fejeződik be. Rendszerint a vendéglátó család „bemelegítőül“ előadja a már előzőleg közösen elfogadott témát, amelyre a kör többi tagja is gondolatilag felkészült. A rövid beszámolót élénk eszmecsere követi. A téma lehet hitbeli, biblikus vagy erkölcsi kérdés. Nagyon gyakran a gyermekneveléssel vagy a házastársak egymás közti viszonyával foglalkozik. De nem egyszer aktuális esemény vagy tapasztalat lehet a kiindulópont, amelyet a hit fényébe merítve vitatnak meg. Fontos, hogy az eszmecsere ne csupán elvi síkon mozogjon, hanem belevágjon a gyakorlati életbe. Minél jobban sikerül a résztvevőknek „kitárni önmagukat“, közölni egyéni nézetüket és „kilépni önmagukból“, saját elevenükre tapintani, annál nagyobb haszonnal jár a találkozó a mondás szerint: „Mindenki annyit kap, amennyit ad.“ Az ilyen személyes, elkötelező nyíltság ösztönzőleg hat a többi jelenlevőre, és a kölcsönös egymásra hatás eddig nem várt és meg nem tapasztalt magasabb szellemi szintre emeli a „társalgást“. Fontos helye vdn minden összejövetelen a közös imának a találkozó fő pontjain, mint a szentírásolvasás végén, vagy a „könyörgésekben“, amelyeknek színezete ilyen alkalmakkor különösen 34
