Szolgálat 62. (1984)

Tanulmányok - J. Nourissat: Néhány eszköz az elvált és újraházasodott keresztények szolgálatára

Papnevelő intézetek növendékeivel tartott összejövetelek lehetővé teszik számukra, hogy irgalmas szívű megkereszteltekből „az irgalmasság lelkipásztor- tanoncaivá“ váljanak. Mindaz, amit gyakran át kell élniök családjukban, környezetükben, a papságra fölkészítő lelkipásztori értelmet ölt.

„Irgalmasság — ma“ nevű csoportok alakulnak. Megtanítjuk nekik, hogyan ébredjenek és nevelődjenek rá az irgalmasság szolgálatára. Világiak, szerzetesek, nővérek, állandó diakónusok stb. e tanítás következtében igen bátor elő- haladást tesznek szociális vagy lelkipásztori evangelizáló elkötelezettségükben. Sok újraházasodott vagy új házasságot nem kötött elvált is eljön, hogy élete értelmét keresse.

Az összejöveteleken az elvált és újraházasodott keresztények otthonosan érzik magukat, és teljes mértékben részt vesznek. A többiekkel együtt elkészítik „irgalmassági kartonjukat“, fölfedezik helyüket az Egyház három övezetében, és hogy hol tartanak az életszentség útján. Amikor bejárják a hét szakaszt, utána gyakran mondják: itt tartunk. Hiszitek-e, hogy célhoz jutunk? A francia- országi Creusot-ban az idén egyik résztvevő fölkelt, és énekkel fejezte ki örvendező reményét.

Ezen az összejövetelen — a tárgy volt: „Eukarisztia és az elvált és újraházasodott megkereszteltek“ — azt kérdeztük magunktól: hogyan közli magát Isten életemmel? Hogyan jutok közösségbe az övével? Hogyan a többiekével? Egyikük azt mondta a végén: „Most már tudom, hogy végig kell élnem Krisztus szenvedését. Tudom, miért szenvedek, megkaptam a világosságot." A felesége pedig: „Jézus nekem adta magát a házasság szentségében, és hűséges maradt hozzám. Én nem. Hogyan tudnék újból hűséges lenni hozzá?"

Az alkalmazott találkozókra elvált keresztények még több házasságkötés után is el mernek jönni. Vannak családok, ahol csak egy szülő van, s keresik, miért a családban a szenvedés, és hogyan növekedhetnek adott helyzetükben, anélkül, hogy kétségbeesnének. Egy québeci összejövetelen ötvenen vettek részt, köztük tíz férfi. Egy édesanya ezt mondta: „Mielőtt meghalok, szeretném megadni az eszközöket a lányomnak, hogy legyen reménye családot alapítani. Végre is még egy többszörös elváltból is lehet családi misszionárius." így feleltem: „Minél több törést élt át, annál jobban segíthet — Jézus Krisztus világosságával és a kialakuláshoz szükséges idő után — másokat, hogy családi életet éljenek.“

Nem szabad megfeledkeznünk mindezeknek a családoknak a gyermekeiről. Gyakran drámai helyzetben élnek. Bármilyen korúak is, nélkülözik a bizalmas és szeretetteljes gyermeki viszony nagy kincsét, s így kell eljutniok az Irgalmasság egy új formájához, amelyben a hit, remény, szeretet teológiai erényeinek keresztségi ereje életbevágó szerepet játszik legmindennapibb családi viszonylataikban is. Sok időre, szenvedésre, könnyre, barátra lesz szükségük, amíg mindennap beilleszkednek ebbe az új helyzetbe. Soknak meg kell tanulnia két apával, két anyával, új testvérekkel élni. De a tágabb értelemben vett családnak számos tagja van, aki kész elkísérni őket, remélve minden remény ellenére.

30