Szolgálat 62. (1984)
Tanulmányok - Kis Monika: Erőviszonyok a mai keresztény családban
élet boldogságának is ez a titka: néven tudni szólítani egymást, jóban és rosszban, még a legrosszabban: a bűnben is. Ha élettárs élettárssal, szülő gyermekkel, gyermek szülővel úgy tud szolidáris lenni, hogy bűnét elutasítva, annak nyomorúságát orvosolni igyekszik, ha elfogadja őt úgy, amint van, de Isten tanújaként mellette áll: szeretete kijárta a szenvedés iskoláit, és rendeltetésének csúcsára ért. A család együttesen csak úgy lehet tanúságtétellé, ha tagjai egymás előtt is tanúságot tudnak tenni Istenről. + Suhard bíboros 1947-48-49-ben adta ki „Lendületben vagy hanyatlóban van-e az Egyház?“ — „Az Isten iránti érzék“ — és „A pap a társadalomban“ c. három remek pásztorlevelét, amely fároszává lett a II. Vatikáni Zsinatnak. Az elsőben, — amely könyv formájában is megjelent — megláttatja, hogy új tavasz fogja bontogatni szárnyát az Egyházban. Jóslata napjainkban válik valóra: egyházközségeink életében fakadnak már a bimbók. Minden korosztály részére — óvodástól egyetemistáig — lelkesen folyik a katekézis; a fiatal párok külön lelki gondozásban részesülnek. A miséző pap meg-megáll igehirdetésében, apró elemista gyerekek hozzászólásait kérve. Az okos kis válaszokból látszik, hogy ezek a gyerekek a szülői házban is olvassák a Szentírást. Testvéri szeretetben veszik körül az oltárt az ifjú családok; közösen járulnak a szentáldozáshoz, apró gyermekeik a karjukon ülnek, vagy velük tipegnek az oltár elé. Ilyen párokkal is beszélgettem: elmondták, hogy mindig együtt vesznek részt a szentmisén és a szentírásmagyarázatokon, de otthonukban is összetartanak. Minden vasárnap közös kirándulásokat rendeznek, mégpedig úgy, hogy gyermekeiket korosztály szerint osztják csoportokba, s így mindenki erőihez mérten és neki megfelelő társaságban szórakozik. Nyári problémáikat közösen rendezett nyaralásokkal igyekeznek megoldani, egymás gyermekeit is el-elvállalva, úgy, hogy mindegyik házaspár legalább egy hetet kettesben is pihenhessen. Az az igazi keresztény család — mondották —, ahol mindig van egy fölös tányér és egy fölös fekhely előre nem látható segítségnyújtás céljára. Ma mindenhol team-munka folyik. Ez a legszebb team: a föld sója. + Hogyan tudja vonzóvá tenni a szülő gyermeke számára azt, aminek ő elkötelezte magát? Senki sem írhatja fel receptnek a saját életét. Ha valakit megragadott az, amit otthon, a szüleitől látott, azt is csak kegyelem birtokában, szabadsága teljességében, saját eszközeivel valósíthatja meg. Az édesanya-édesapa akkor válhat kegyelem eszközévé, ha szeretetének test szerint való cselekedeteit meg tudja ölni szeretetének lélek szerint való cselekedeteivel (Róm 8,13). Ha gyermekét kezdettől fo'gva nem személyes értéktárgynak, hanem Isten rá bízott tulajdonának tekinti, ha sikereivel még önmaga előtt sem kérkedik, hanem Istennek ad érte hálát, balsikereiben-botlásai14