Szolgálat 61. (1984)
Könyvszemle - Ókeresztény írók IV-V. (Szilas L.)
utolsó vacsoráról, ami pedig a szentmisének is kiindulópontja. Kevés jut a szenvedéstörténetre, ami csak a keresztúttal kezdődik; a kereszthalál képe is igen „szerény“, összehasonlítva pl. az Areopagus Szent Pál-képével. Kissé homályban maradnak így megváltásunk legtöbbet emlegetett és legfontosabb mozzanatai. — Kicsit meghökkentően hat, hogy Mária a zsoltárok könyvénél már szerepel. Igaz, visszatér még rá az újszövetséget ismertetve. Mégis valahogy ott él bennünk a gondolat: Máriáról elsősorban, konkréten az újszövetségben esik szó. Mindent összevéve nagyszerű munkát végzett a kiadó a Képes Biblia megjelentetésével! Ha bibliakiadásunkat tekintjük, mind teljesebb kép bontakozik ki előttünk, tüne- deznek a hiányok, mind teljesebb lesz a biblikus tudományok kincsestára. Úton vagyunk, amelynek nem vagyunk a végén, de mind biztonságosabban lehet ezen az úton haladni. Ha az eddigiekhez hozzájárulnak még az egyes szentírási könyvek átfogó jellegű kommentárjai és más alapvető jellegű lexikális kiadványok, nagy hiányt pótol a magyar szentíráskiadás. Hegyi György Euszebiosz egyháztörténete. Fordította Baán István. Szent István Társulat, Budapest 1983, 602 o. ( = Ókeresztény írók IV. kötet). Az ókeresztény kor egyházfegyelme (az első négy században). ösz- szeállította és fordította Erdő Péter. Szent István T., Budapest 1983 , 417 o. ( = Ókeresztény írók V. kötet). Az „Ókeresztény írók“ néhány éve megindult szép sorozata újabb és igen jelentős két kötettel gyarapodott. A 4. kötet a keresztény ókor egyik legfontosabb művét, Caesareai Euszebiosz Egyháztörténelmét, az 5. az ókeresztény kor egyházfegyelmét mutató írásokat adja magyar fordításban az olvasó kezébe. Az ókor irodalmának egyik legjobb ismerője, Altaner jegyzi meg, hogy a történelmi érzék, amely az evangéliumok és az Apostolok cselekedetei megfogalmazásakor még aránylag igen élénk volt, az elkövetkező századokban szinte teljesen életjel nélkül maradt. Annál jobban kell értékelnünk Euszebiosz vállalkozását. Elsőként írt egyháztörténelmet, s ez a mű őt egy csapásra az „egyháztörténelem atyjá“-vá tette, és ezt a tudományt évszázadokra meghatározta. Az első egyháztörténelem tárgyát maga Euszebiosz így fogalmazta meg: „Elhatároztam, hogy írásban fektetem le a szent apostolok utódlási sorait éppúgy, mint az üdvözítőnk óta eltelt időt, mindazokat a nagy eseményeket, melyekről azt mondják, hogy az egyház története folyamán megestek; mindazokat a személyiségeket, akik a legkiválóbb egyházakat dicséretes módon kormányozták és ezeknek elöljárói voltak; mindazokat, akik minden egyes nemzedék idején szavaik vagy írásaik által Isten szavának megbízottai voltak; mindazoknak a nevét, mivoltát és korát, akik az újítás szenvedélyes vágyától a legszélsőségesebb tévedésig űzetve a hamis tudás szerzőivé kiáltották ki magukat . . . megemlékezem . . . azokról a kiváló emberekről, akik az idők folyamán egészen vérük ontásáig és a kínvallatásig küzdöttek ezért a tanításért; napjaink vértanúiról és végül üdvözítőnknek mindnyájunkra kiáradt, örvendetes és nagylelkű segítségéről“ (18). Euszebiosz valószínűleg még Diocletianus egyházüldözése előtt írta művének első hét könyvét. Később az események hatása alatt 324-ig folytatta és 10 könyvre egészítette ki. Az első három könyvben Jézus és az apostolok működését és az ezt követő időt tárgyalja, nemkeresztény források, mint Philón és Josephus Flavius felhasználásával is. A 4—7. könyvben szerepelnek az apostoli egyházak, Róma, Alexandria, An- tiochia és Jeruzsálem püspökeinek igen fontos jegyzékei, szó van a tévtanítókról és az egyházi írókról. A 8. és 9. könyv a korabeli üldözésekről szól.'A 10. könyvben leírja a kereszténység győzelmét Konstantin császár idejében. Művét a kereszténység első századainak története szempontjából még az is igen fontossá teszi, hogy csak ebben találjuk meg számos nagyjelentőségű okirat szövegét 90
