Szolgálat 61. (1984)
Könyvszemle - Karl Rahner: A hit alapjai (Szabó F.)
KÖNYVSZEMLE Karl Rahner: A hit alapjai. Bevezetés a kereszténység fogalmába. Szent István Társulat, Budapest, 1983, 495 o. — Az eredeti mű: Grundkurs des Glaubens, Herder, 1976; fordította Endreffy Zoltán, lektorálta Nyíri Tamás. Karl Rahner 80 éves (szül. 1904. márc. 5-én)! A magyar közönség ismeri a német jezsuitát: eszméit a Zsinat után népszerűsítette a Mérleg, a Szolgálat, a hazai folyóiratok és egyes magyar teológusok művei; 1980-ban a Szent István Társulat megjelentette (ugyancsak Endreffy Zoltán fordításában) Rahner H. Vorgrimlerrel együtt szerkesztett Teológiai Kisszótárát; én magam a Teológiai Kiskönyvtár egyik füzetében (Róma, 1981) bemutattam életművét. A Grundkurs magyar fordítása mintegy tisztelgés is a 80 éves teológus előtt. Rahner az Előszóban megjegyzi, hogy könyvében a „reflexió első szintjén“ kívánja igazolni a keresztény hitet. Bevezetése túlmutat a hagyományos katekizmusokon, mivel egyrészt fokozottabb értelmi erőfeszítést kíván, másrészt nem akarja tárgyalni a keresztény hit valamennyi igazságát. Ugyanakkor eltekint bizonyos szaktudományos fejtegetésektől, amelyek a különféle vallástudományi vagy teológiai diszciplínákban nagyon is helyénvalók. Bár összegező munkának szánta könyvét, nem öleli fel mindazokat a témaköröket, amelyeket más műveiben, írásaiban jobban kidolgozott. Megjegyzi, hogy amikor eredetileg Münchenben és Münsterben egyetemi tanárként két előadássorozatban élőszóban is kifejtette a Grundkurs tartalmát, korábbi írásaiból, főleg a Schrif- ten-ből (összegyűjtött munkáiból) rövidebb-hosszabb részeket átvett, így a VI., Jézus Krisztussal foglalkozó fejezetbe, amely egyébként a könyvnek csaknem egyharmadát teszi ki. Az első öt fejezetben, ahol Isten és az ember viszonyáról, Isten önközléséről (kinyilatkoztatásáról) és az Igét befogadó emberről tárgyal, a másutt gyakran kifejtett és megalapozott transzcendentális módszert alkalmazza; sőt a krisztológiában is érvényre juttatja ezt a módszert, szembesítve más — klasszikus és modern — módszerekkel. Az egyházról, a keresztény életről és az eszkatológiáról szóló fejezetek meglehetősen vázlatosak. E recenzióban nem mutathatjuk be Rahner módszerét és főbb témaköreit. Inkább csak néhány vezérgondolatára utalunk, amelyek a Grundkurs gerincét is alkotják. Ismeretes, hogy a teológus főgondja már a Zsinat előtt, majd alatta és utána is az volt, hogy „régit és újat“ hozzon elő a keresztény hagyományból, hogy a mai szellemiség, filozófiai-kulturális légkör figyelembe vételével újragondolja és fogalmazza a keresztény hitet. Rahner egyszerre spekulatív és konkrét (konkrét olyan értelemben, hogy figyelembe veszi a mai lelkipásztorkodás, evangelizálás legégetőbb problémáit), analitikus és szintetikus: a részletek is érdeklik, de mindig a lényegre tör, illetve figyelembe veszi az összefüggéseket és az igazságok hierarchiáját; végül dialektikus: mindig figyel minden oldalra, az ellentétes véleményben is felfedezi az igazságot. Nehéz körmondatait éppen ez a gond magyarázza: egyszerre szem előtt tartja az igazság minden szempontját. Központi tematikája az Igét hallgató és meghalló ember, a Végtelenre nyitott ember misztériuma. Úgy is mondhatnánk: Rahner — legalább is fiatalabb korában — főleg az ún. fundamentális teológia és a keresztény antropológia területén mozgott, mivel ezt igen lényegesnek tartotta a modern krisztológia kidolgozásához is. Az Isten és az ember „transzcendentális“ párbeszéde érdekelte: „transzaendentális“ olyan értelemben, hogy az egyéni és közösségi történelmen túl (módszertanilag elvonatkoztatva az üdvösségtörténettől is) az Isten-ember viszony lényegi dimenzióját világította meg. Isten „önközlése“ tulajdonképpen kinyilvánítja a szellemi teremtmény alapvető nyitott88
