Szolgálat 61. (1984)

Eszmék és események - Levelesládánkból

— Számomra egyre többet jelent, hogy néhány (mindig számosabb) kedves személy imádkozik érettem, éjjel-nappal, az Úristent színről színre látva-kérve-szeretve. Egy darabig azt gondoltam, hogy mikor majd haldoklóm, megkérem, hogy hagyjanak szabadon egy-két széket számukra, akik láthatatlanul ott lesznek. De most már erről letettem, már öten vannak, akiket ott várok, és végre is nem követelhetem, hogy annyi szék legyen az ágyamnál. Végre azonban azt is be kellett látnom, hogy akármilyen furcsa is, de most már nyugodtan elálIdogállhatnak mellettem, és akár az ágyam szélére is leülhetnek, mert nincsen már súlyuk. Milyen nagy öröm az, hogy minden, de minden megváltozik. Laetanter ibimus! Persze ha a mi Urunk megadja a kegyelmet. De ha nyöszörögve és félve indulunk is majd, az sem baj, a fontos, hogy jól érkezzünk.

— Okt. 2-án, vasárnap hajnalban az Úr magához hívta Orsolya nővérünket, Pócsai Juliannát. 75 éves volt, ebből 44-et töltött a Jópásztor nővéreknél. Egri tiszti családból származott, tanítónő lett, és a rendben is — Ikerváron és Budapesten — mint tanítónő és internátusi igazgatónő működött. 1958 óta az osztrák rendtartományhoz tartozott, Baumgartenbergben és Salzburgban különböző munkákat végzett, legutóbb sekrestyés volt. Mindent rendkívüli szorgalommal és odaadó gonddal csinált. Mindenütt a Jó Pásztor lányának érezte magát, és életét Isten rendelkezésére bocsátotta „váltságul sokakért“. Bátran viselte az utolsó évek nagy operációját és testi szenvedéseit is. Mély alázata és magyaros humora a végsőkig nem hagyta el.

— Amikor 14 éves voltam, úgy éreztem, Isten szerzetbe hív. Engedélyt kértem édesanyámtól. De ő mint bölcs és szerető anya azt mondta: „Szivecském, benned annyiféle érdeklődés és képesség van. Egyik héten orvos akarsz lenni, a következőn pilóta, aztán író, most meg apáca. Gondolkodjál talán az írói pályáról, akkor írhatsz minderről a különböző dologról.“ És azt határoztam, hogy tollal-papirossal szolgálom Istent. Most mihelyt meghallom, hogy egy ismerősöm beteg, írok neki, jobbulást kívánva. Mikor megtudtam, hogy egy barátomat börtönbe csukták, hűségesen levelezni kezdtem vele. Valamennyiünknek vannak családtagjai és barátai, akik magányosak, úgy érzik, hogy nem szeretik őket, nem kívánatosak. Ha szokásunkká tennénk, hogy legalább egy szerető levelet írunk napjában, igen sok örömmel gazdagíthatnánk a világot.

— Dr. Andrew Simone és felesége, Joni Máltán él. Tíz gyermekük van, a tizenegyedik útban, hozzá egy örökbefogadott és két nevelt gyermek. Férj és feleség öt éve megegyeztek, hogy szegénységi fogadalmat tesznek, és minden vagyonukat a szegényeknek adták. Szabad idejében a doktor a helyi kórházakat látogatja, tanulmányozva a trópusi betegségeket, hogy segítségükre legyen Teréz anya nővéreinek, amikor időnként fölkeresi őket Haitiben. Teljesen a Gondviselésre hagyatkozik. Szereti elmondani azt a történetet, amikor a haiti nővérek nagymennyiségű cinkoxidot kértek tőle, hogy a bőrbetegségeket kezelhessék vele. Dr. Andrew felhívott több gyógyszer- céget, de kiderült, hogy az ár megfizethetetlen. így abbahagyta a dolgot, és bizonyára imádkozott érte. Nemsokára egy gyanútlan kollégája hívta föl azzal, hogy nagymennyiségű orvossága van, amit ajándékba akar adni Teréz anya munkatársainak. Hogy mi volt az? Cinkoxid!

+

— Hányszor képzeltük el gyerekkorunkban Jézust, a föltűnőt, a hosszúhajút, a szépet, a megbabonázót. Álmunkban színes felhők között mutatkozott, csillogó angyalok kíséretében, Atyjához érkezve. Arany, ezüst, rózsaszín volt minden és magávalragadó. Később erejétől és hatalmától megszeppenve kicsit óvatosabbak lettünk, egypárat hátraléptünk és úgy figyeltük. Mindenképpen látni és érteni akartunk. Messzebb éreztük, és mégis: már a szívünkbe költözött. Nem az alakja, a körvonalai lettek fontosak, szeme színét rég nem találgattuk. „Elszíntelenedett.“ Olvastunk többet róla, hallgattunk és hallottunk egyre többet, gondoltunk rá nagyon sokat és imádkoztunk. Ahogy tágult előttünk világa, úgy sűrűsödött lényege. Elhelyezkedett bennünk, berendezkedett. Helyünkre tett minket ezzel.

87