Szolgálat 61. (1984)
Az egyház szava - A pápa beszéde a Katolikus Nap zárómiséjén
és az Egyházban a méltóságának és sajátos mivoltának megfelelő helyet. Fölismertétek, hogy a kis családnak meg kell nyílnia mások számára, hogy lelki és anyagi segítséget ajánlhasson föl nekik a saját keretei között átélt szeretet- ből. Mind több család ébred tudatára, hogy ők kicsiben az egyház, mintegy házi egyházak. Dolgozzatok tovább ebben az irányban! De ugyanilyen komolyan keressetek utakat az Isten előtt felelős anyaságra és apaságra, azok szerint a tárgyi kritériumok szerint, ahogyan az egyházi tanítóhivatal Péter utódával közösségben világszerte elétek adja. Különösen emlékeztetek itt a nemrég megjelent „Familiáris consortio“ kezdetű apostoli írásra, amely megerősíti a „Humanae vitae“ enciklika útmutatását. Keresztény család! Válj ismét imádkozó családdá! Hitből élő családdá! Olyanná, ahol a szülők gyermekeik első hitoktatói. Ahol meg lehet élni Isten Lelkét, aki a szeretet. Tanuljatok az irgalmas Atyától mindig újból megbocsátani egymásnak. Szülők, tanuljátok meg tőle azt is, hogy gyermekeiteket szabadságban el tudjátok bocsátani, és mégis mindenkor készen tudjatok állni számukra. Merítsetek reményt példabeszédünkből, hogy éppen a tékozló fiú végül is úgy talált ismét atyjára, ahogyan azelőtt nem is ismerte. 8. „Útra kelek és hazamegyek apámhoz.“ Ezek a szavak megmutatták nekünk a reménység útját a családok számára. A család azonban egy meghatározott társadalomba tartozik, egy népbe és legtágabb értelemben az egész embercsaládba. így azt is érinti a mai civilizáció sok folyamata. Nem halljuk-e mindezekben a folyamatokban és fejlődésben a példabeszédben fiú segélykiáltását? Vagy legalábbis e kiáltás gyenge visszhangját? A fiú féktelen szabadságvágyában mintegy a magas fejlettségű államok társadalmában élő ember képe. Technika és gazdasági élet gyors haladása, hirtelen megemelkedett életszínvonal alapvető változásokat hoztak ebbe a társadalomba. Kellemes közérzet vett erőt sokakon, mintha az ember végre képes lenne markába keríteni és minden időkre alakítani a világot. Ebben a büszke öntudatban nem kevesen elhagyták öröklött világnézetüket, amelyben Isten volt minden lét eredete és célja. Most úgy tűnt, hogy az Isten nélkülözhetővé vált. De erre az öntudatos kivonulásra — el az Istentől! — hamarosan nagy kijózanodás következett, aggodalommal párosulva: aggodalom a jövőtől, aggodalom a lehetőségektől, amelyeket az ember most kezében tart, aggodalom magától az embertől is. Az Európa szívében fekvő Ausztria sem maradt megkímélve ezektől a fejleményektől. Most új utakat kerestek, feleleteket a kor problémáira. Jusson újból eszetekbe szellemi eredetetek! Térjetek meg, forduljatok ismét Istenhez, és alakítsátok társadalmi életeteket az ő törvényei szerint! Az Egyház segítségtekre akar ebben lenni pásztori és tanítói hivatalával. A Zsinat lelkipásztori konstitúciójával mindig újból elétek tárja a lényeges kérdéseket: „Mi az ember? Mi a fájdalom, a gonosz, a halál értelme? ... Mit adhat az ember a társadalomnak, mit várhat el tőle? Mi következik e földi élet után?“ (GS 10) 9. Kedves Testvérek! A II. Vatikáni Zsinatnak ezek az alapkérdései a probléma magvát érintik, amelynek az 1983-as Katolikus Nap munkáit szenteltétek. 62
