Szolgálat 61. (1984)

Tanulmányok - Lelóczky Gyula: Megbocsátani? Miért?

A nyilvánvalóan rosszat, rossz cselekedetet mindig el kell utasítanunk, viszont a rosszat elkövető embert sohasem szabad elvetnünk. Ezt jelenti a „gyűlölni a bűnt, szeretni a bűnöst“ elve. Ez a konfliktus különösen fájdalmas akkor, ha hozzánk érzelmileg közel álló személy, családtag vagy jóbarát tesz rosszat. Sajgó szívvel mondogatjuk: „Amit teszel, attól undorodom, de téged így is szeretlek.“ De így kellene tennünk mindenkivel.

Sokkal gyakoribb az olyan eset, amikor nem tudjuk biztosan, inkább csak úgy érezzük, hogy a másik helytelenül cselekszik. Ugyanis vagy maga a személy ellenszenves számunkra, s ezért bármit is tesz, az mindig visszataszítónak tűnik a szemünkben, vagy viselkedése egyszerűen különbözik a mi szokásos cselekvési módunktól. Nem szabad azonban rabjává válnunk az ilyen érzéseknek: ezek inkább arra figyelmeztetnek, hogy nekünk kell változnunk, nem a másik embernek. Állandóan tágítani kell szívünket, hogy mindenféle ember beleférjen. Roppant unalmas és szürke lenne a világ, ha csupa egyforma, egy kaptafára készült emberrel lenne tele, akik mind mindig mindent egyféle módon tesznek, mindenre egyformán reagálnak. Épp az emberek sokfélesége teszi széppé, színessé, gazdaggá a világot. Szívünket úgy tágíthatjuk, ha mások cselekedeteit nagylelkűen, mind nagylelkűében próbáljuk megítélni, felismerve, hogy sokféleképpen lehet valamit jól és helyesen tenni. Az édesanya gyermeke minden tettét jónak látja, minden hibára talál valami kifogást: így kellene nekünk is, Mécs László tanácsát követve, meglátni a „királyfit“ minden emberben. A szűkkeblűség infantilis magatartás, míg a szívtágítás növekedést, érést jelent egy felnőttebb szemlélet felé.

9

Amikor az olasz kormány a 2. világháború alatt 1943. szeptemberében összeomlott, a hadifogolytáborok is őrizetlenül maradtak. Angol, amerikai foglyok ezrei szabadultak ki és próbáltak menedéket találni szerte Olaszországban, de elsősorban Rómában. Az összeomlást követő német megszállás vezetői első feladatuknak tekintették, hogy újra összefogdossák a kiszabadult hadifoglyokat. A Vatikánban dolgozó ír származású Hugh O’Flaherty atya ebben a helyzetben kötelességének érezte, hogy az először csak néhány, aztán egyre több hozzá forduló bujdosó hadifoglyot segítse — horribile dictu, épp egy ír angolokat is! A háború végéig közel négyezer személyt rejtegetett Róma városában és környékén: elszállásolta, ruházta, élelmezte őket, hamis papírokat szerzett nekik. A Rómát megszállva tartó SS erők főparancsnoka, Herbert Kappler ezredes tudomást szerzett a dologról, és valóságos hajtóvadászatot indított a pap ellen, aki viszont elképesztő leleményességgel, a legkülönfélébb álruhákba öltözve továbbra is tartotta a kapcsolatot védenceivel. Igen gyakran csak hajszálon múlt az élete. A háború végén az új kormány a német főparancsnokot háborús bűnei miatt életfogytiglani börtönre ítélte. A gaetai börtönben Kapplernek egyetlen látogatója volt: P. O’Flaherty minden hónapban felkereste, és elbeszélgetett vele. 1959 májusában Kappler katolizált, és O’Flaherty atya kezéből fogadta a keresztséget.

36