Szolgálat 60. (1983)

Tanulmányok - Nemeshegyi Péter: Jézus-várásom

a mennyben van. Onnan várjuk az Üdvözítőt is, Urunkat, Jézus Krisztust“ (Fii 3,20). „Várjuk reményünk boldog beteljesülését: a nagy Istennek és Üdvözítőnknek, Jézus Krisztusnak dicsőséges eljövetelét“ (Tit 2,13).

Maga Jézus biztatott bennünket erre a várakozásra. Hiszen ő tanított bennünket így imádkozni: „Jöjjön el a Te országod!“ Már itt van az Isten országa, és még sincs itt. De jönni fog, biztosan. Mi pedig kérjük, hogy jöjjön.

Amint közeledett Jézus utolsó órája, úgy lett egyre világosabb, hogy az „Isten országa“ valójában nem más, mint maga Jézus, az „Emmanuel", a „velünk levő Isten“, aki megment bennünket a bűn és halál sötétségéből, és elvezet az örök élet feltámadására (DV 4). így az Isten országának várása Jézus halála és feltámadása után Jézus-várássá alakul. Már földi életében így bátorított bennünket erre Jézus:

„Hasonlítsatok azokhoz az emberekhez, akik urukra várnak,

hogy mihelyt megérkezik a menyegzőről és zörget, rögtön ajtót nyissanak neki.

Boldogok azok a szolgák, akiket uruk megérkezésekor ébren talál.

Igazán mondom nektek, felövezi magát, asztalhoz ülteti őket, és megy, hogy kiszolgálja őket“ (Lk 12,36-37).

Az utolsó vacsorán pedig így szól:

„Elmegyek és helyet készítek nektek,

újra eljövök és magammal viszlek benneteket,

hogy ti is ott legyetek, ahol én vagyok“ (Jn 14,3).

Hol „van“ Jézus? „Az Atyaisten ölén“ (Jn 1,18)! Eljön tehát, hogy odavezessen bennünket az Atyaisten ölére.

Ez lesz a nagy átváltozás pillanata. Megvalósul „az Isten fiainak dicsőséges szabadsága“ (Róm 8,20). Remélve várjuk ezt a pillanatot, nemcsak mi, hanem az egész teremtett világ. Mert „maga a természet sóvárogva várja Isten fiainak megnyilvánulását“ (Róm 8,19).

Jaj az olyan keresztényeknek, akikből kiveszett ez a nagy reménység és várakozás. Jaj az olyan keresztényeknek, akik csak félve és rettegve tudnak gondolni az utolsó ítélet eljövendő napjára. Igaz, Jézus tanítása ítéletről is szól. De ez az ítélet csak azoknak félelmetes, akik nem fogadják be Jézus két végtelenül fontos szavát: „Boldogok az irgalmasok, mert (Istentől) irgalmat nyernek“ (Mt 5,7). „Legyetek irgalmasok, amint Atyátok is irgalmas“ (Lk 6,36). Akik irgalmas, megbocsátó szeretettel hűségesen igyekeznek járni életútjukat, azok bízva reménykedhetnek az Isten irgalmában. Őket már nem a római Sixtus- kápolna Michelangelo-falfestményének kárhoztató Krisztusa tartja rettegésben, hanem szívből magukévá teszik Jézus felszólítását: „Amikor (az emberek) meglátják az (ítéletre közeledő) Emberfiát ... nézzetek fel, és emeljétek föl fejeteket, mert elérkezett megváltástok ideje“ (Lk 22,28).

7