Szolgálat 60. (1983)

Tanulmányok - Nemeshegyi Péter: Jézus-várásom

Mit várjunk ma?

A mai emberek nagy kérdése ez: Várhatunk-e valami jóra? A mindennapi kis életben sokszor várunk jóra is, rosszra is, és várakozásaink néha beteljesednek, néha pedig nem. öröm önti el szívünket, amikor beteljesedik egy-egy jó várakozásunk. Amikor végre megjön a várva várt villamos; amikor hazaérkeznek a szülők; amikor megérkezik az ígért találkára, akit szeretünk. De amikor elszáll ezeknek a kis örömöknek az illata, akkor valami nagy nyugtalanság lopózik a mai ember szívébe. Megüli a félelem, hogy az a valami, amit mindnyájunk számára hoz a jövő, nem jó lesz, hanem rossz. Jön a halál, és mi semmivé leszünk. Jön az atomháború, és elpusztul az emberiség. Jön a nap kihűlése vagy felrobbanása, és megfagy vagy elég a földteke. Az olyan világnézet, amelynek alaptétele nem egy nagy, bölcs, szerető, irgalmas, örökké élő Valakinek (vagyis az Istennek) a léte, hanem csak valami evilági tényező (például az anyag, vagy az energia, vagy az emberi erőfeszítés), nem tud választ adni a jóra és boldogságra szomjazó emberi szív kiapadhatatlan várakozására. Csekély vigasz számunkra, ha azt mondják nekünk, hogy a föld elpusztulása után egy másik naprendszer valamelyik bolygóján újra elindul majd az élőlények fejlődése. Hiszen ez a fejlődés is pusztulásra van ítélve, és így minden csak egy ringlispil hiábavaló körforgása lenne. Még az ateista Nietzsche is felismerte, hogy az igazi boldogságot megízlelő emberi szív „mély, mély örökkévalóságot akar.“ Csak akkor tudunk igazán örülni kis várakozásaink beteljesedésének, ha tudjuk, hogy azok, akik ránk vártak és akikre mi vártunk, az örök élet felé menetelnek; ha tudjuk, hogy semmi kárba nem vész; ha tudjuk, hogy a szeretet lángja nem alszik ki sohasem.

Ismerjük az Újszövetségi Szentírásból az őskeresztények arámi nyelven mondott imáját: „Maranatha“ (1Kor 16,22). Ezt a szót kétféleképpen lehet olvasni: „Maran Atha“ = Urunk jön; „Marana tha“ = Urunk, jöjj.“ Az őskeresztények valószínűleg az utóbbi értelemben mondták (vö. Jel 22,20), de örömteli reményük alapja éppen az volt, hogy ezek a szavak állító mondat formájában is érvényesek. „Jön az Úr“, egész biztosan jön! Senki jövetelét meg nem gátolhatja. Mi pedig várjuk, reménykedve várjuk és imádkozva kérjük ezt a nagy, biztos eljövetelt, amely megnyitja számunkra az örök életet.

„Várom a holtak feltámadását és az eljövendő örök életet.“ így imádkozunk a mise Credójában. Ez az „örök élet“ szoros kapcsolatban van Jézus-várásunk- kal. Ugyanis csak olyan „örök életre“ érdemes várni, amelyet a szeretet tölt ki. Ha senkit nem várunk és senki nem vár ránk, ha senkit nem szeretünk és senki nem szeret, akkor értelmetlen az élet. Ha egy ilyen élet örökké tart, az a pokol. Csak úgy érdemes örökké élni, ha az élet találkozás azzal, akit „reménykedve várunk“ és aki reménykedve vár bennünket. Mert nemcsak mi várjuk Jézust, hanem Jézus is vár minket. Nemcsak mi várjuk az Atyaisten országának eljövetelét, hanem az Atyaisten is vár mireánk, fiaira — bizony sokszor „tékozló“ fiaira —, és ujjongva örül, ha hazatalálunk, és szívére ölelhet bennünket.

8