Szolgálat 60. (1983)
Tanulmányok - Nemeshegyi Péter: Jézus-várásom
ségből egy kicsiny, friss hóvirág. Élénkzöld, ragyogó levelei fölfelé meredeznek, fehér fejecskéjét szemérmesen lehajtja. Nincs nála kard, nem védi páncél; védtelennek, gyöngének látszik, de mégis övé a jövő. Ö hirdeti a tavaszt. Eltűnik nemsokára a vastag hótakaró, nem marad se híre, se hamva. Kihajtanak a fák levelei, virágpompába öltözik a rét. Jön, egész biztosan jön a tavasz, jön a nyár, jön a beteljesedés. Várja a gyermek szülei hazatértét. Apa, anya látogatóba ment, és otthon hagyta a gyereket a nagymamával. Csigalassúsággal múlnak a percek. Hiába mutogat a nagymama képeskönyveket, hiába olvas föl a meséskönyvből. A gyerek szeme csak az ajtóra tapad, füle csak a várva várt lépések zaját lesi. „Már itt kellene lenniök! Csak nem történt valami bajuk az úton? Valami baleset?“ Százszor is odaszalad az ajtóhoz hallgatózni. Füllé lesz egész teste. Szemébe könny szökik. „Mikor jönnek már? Mikor, mikor?“ És mihelyt koppannak a jól ismert lépések a bejáratnál, megfordul a kulcs a zárban, és ott áll mosolyogva apa és anya a tágra nyílt ajtóban, hogyan repül feléjük a gyerek! Hogyan öleli át édesanyját, kapaszkodik édesapja kezébe, fúrja fejét anyja, apja kabátjába! Szemében még könny csillog, de szája mosolyog: „Hazajöttek, itt vannak, végre, végre!“ Várja a leány fiú-barátját. Itt adtak találkát az autóbuszmegállónál. Pontosan öt órára. De már fél hat felé jár, és híre-hamva sincs a fiúnak. Bánat fátyla lepi el a leány szemét. Újra meg újra az óráját nézegeti. Egymást kergetik a fejében a gondolatok: „Talán megunt? Talán már nem jön sohasem? Talán másvalakit választott helyettem?“ Már azon van, hogy abbahagyja a várakozást, és búsan, magányosan hazaballag, amikor feltűnik az utca túloldalán egy nyurga fiatalember. Már messziről integet; futva szeli át az úttestet, két kezét a lány vállára teszi: „Ne haragudj, elkéstem. Nem engedett a főnök!“ Mintha egyszerre csak elfújta volna a tavaszi szél a szürke téli felhőket, úgy derül fel a leány szíve, arca. „Eljött! Hát eljött! Ahogy megígérte. Szeret engem, szívből, igazán!“ Egymásba karolnak, és vígan csevegve indulnak el a Városliget felé. E pillanatban nincs náluk boldogabb ember senki a föld kerekén. Jaj annak, akinek nincs mire várnia. Jaj annak, aki hiába vár. Még nagyobb jaj annak, aki csak valami rosszra vár. De boldog az, aki valami jóra, valaki jóra vár, és biztos abban, hogy várakozása nem hiábavaló. Jézust váró keresztények A keresztény ember: váró ember, Jézust váró ember. Minden misében valljuk: „Reménykedve várjuk az örök boldogságot, és Megváltónknak, Jézus Krisztusnak dicsőséges eljöttét." így várt ez a kereszténység kezdetétől fogva. Szent Pál levelei tesznek tanúságot róla. „Várjátok a mennyből Isten Fiát, Jézust, akit Isten a halálból feltámasztott, s aki megment bennünket az (Isten) eljövendő harag(já)tól“ (1Tesz 1,10). „Várjátok Urunk Jézus Krisztus megjelenését“ (1Kor 1,6). „A mi hazánk 6
