Szolgálat 60. (1983)

Az egyház szava - A Szentatya homíliája Mariazellben

4. Kedves fivéreim és nővéreim! Isten szava a csendbe vezet el bennünket, saját magunkhoz, a Vele való találkozáshoz, — de nem választ el egymástól. Isten szava nem hogy elszigetelne, inkább összeköt. Mária az angyallal folytatott párbeszéd csöndjében tudja meg Erzsébet anyaságát. Ennek a beszélgetésnek a csöndjéből indul útnak, és siet hozzá Judea hegyvidékére. Tudja, hogy Erzsébetben Isten működik, és elmondja neki azt, amit őbenne magában tesz Isten. Gyönyörűséges imák ajándékai fakadnak ebből az órából. „Áldott vagy te az asszonyok között, és áldott a te méhednek gyümölcse“ — válaszol Erzsébet Mária üdvözletére; és naponta mondott Magnificat-unk Mária felelete Erzsébetnek. Jegyezzük meg magunknak mai zarándokmisénk evangéliumából: Isten nemcsak meghív, hanem segít is a meghívottaknak, hogy mindenkori hivatásukban megértsék és kölcsönösen elfogadják egymást.

Jézus azt akarja, hogy a meghívottak vele legyenek (vö. Mk 3,14), de nem mint elszigetelt egyes egyének, hanem közösségben. Isten egész népe, és benne az egyes hivatások is „communio“-ban állnak az Úrral és egymással. Mint Mária és Erzsébet esetében, ez a közösség egyaránt átfogja a hitéletet és a hétköznapot. Különösen világossá válik ez nálatok, szerzeteseknél. Ti másoknál még inkább az ősegyház példája szerint éltek, ahol „a hívők közössége egy szív és egy lélek volt“ (vö. Csel 4,32). Minél inkább sikerül igazi szeretettel élni közösségeitekben, annál megragadóbban tanúskodtok a keresztény üzenet hiteléről. Egységetek — a Zsinat szavai szerint — „nyilvánvalóvá teszi Krisztus jövetelét, és nagy apostoli erő árad belőle“ (Perfectae caritatis 15).

Hasonlóan áll ez rátok is, megyéspapok és diakónusok. Tudom, hogy nem egy közületek szenved a magány miatt. Sokan álltok egyedül munkátokban, s növekvő paphiány miatt is. Úgy érzitek talán, hogy a másként gondolkodó világ túl kevéssé ért meg és fogad el benneteket, és üzenetetekkel együtt idegen testként él meg. Annál inkább meg kell gondolnunk és konkrétan élni próbálnunk, amit a Zsinat a papok közösségeiről mond. Megyéspapok és diakónusok, ti sem vagytok soha igazán egyedül: együttesen bensőséges sorsközösséget alkottok! Mert a papszentelés és a küldetés erejében — amint a Zsinat nyomatékosan hangsúlyozza — „egészen szoros testvéri viszonyban“ vagytok egymással (Lumen gentium 28), „benső szentségi testvériség fűz össze“ (Presby- terorum ordinis 8). „Paptestvéreitekkel a szeretet, az ima és a minden oldalú együttműködés köteléke“ egyesít (uo.). Fordítsatok rá fáradságot, kedves Paptestvérek, hogy eleven papi közösségben éljétek ezt a papszentelésben megalapozott boldogító valóságot! Ezt mi, a pápa és a püspökök is — veletek együtt — közös ügyünkké tesszük. Kövessünk el mindent, ami Isten segítségével hatalmunkban áll, hogy testvériesen elfogadjuk egymást, kölcsönösen hordozzuk egymás terhét, és így közösen tegyünk tanúságot Krisztusról.

A mennyek országa kedvéért választott cölibátus szabadabbá tesz benneteket a Krisztussal ápolt közösségre és az emberek szolgálatára. De az egymás közti annál szorosabb és mélyebb közösségre is. Ne hagyjátok magatokat

54