Szolgálat 60. (1983)

Tanulmányok - Kereszty Rókus: Eszkatológia és keresztény élet

számára. De amint Krisztus Testének és Vérének jelenvaióvá tételéhez szükséges az ember által létrehozott kenyér és bor, ugyanígy a mennyei Jeruzsálem létrejöttéhez is szükséges az „evilági város", az emberi kultúra és civilizáció létrejötte.

Ennek a végtelen minőségi különbségnek a tudatosítása igen lényeges a keresztény élet szempontjából. Egyrészt ebből következik, hogy a kereszténynek mint kereszténynek szívügye az emberi kultúra és civilizáció, és tőle telhetőén ő is részt akar venni a tudományok és művészetek embert szolgáló művelésében.* Nem véletlen, hogy bárhol vesse meg lábát az Egyház, a templom felállítása után azonnal hozzálát az iskolák és kórházak építéséhez. Ez is küldetésének része. Másrészt a keresztény tudja, hogy az Ország Isten ingyen ajándéka, és nem az emberi munka gyümölcse. Ez a tudat felszabadulttá, a szó pozitív értelmében „játékossá“ tehetné az emberi kultúrmunkát. Hiszen mindaz, amit az ember ebben az életben alkot, játék az „igazi“-hoz képest. Persze ahhoz, hogy az „igazi“-t megkapja, szépen, komolyan kell játszania. Tartsa meg a játékszabályokat, feledkezzék el önmagáról, egész szívvel vesse be magát munkájába. Csak el ne felejtse, hogy a legkomolyabb tudományos kutatás, a legzseniálisabb művészi alkotás is játék: bármennyire is eredményes és újat teremtő, még mindig csak szárnypróbálgatás, még mindig nem az „igazi", a „végleges“. Ha erre gondol, minden sikere ellenére is gyermek marad, a nagyképűség és fontoskodás szelleme nem fogja merevvé, koravénné tenni. A gyermek sohasem képzeli azt, hogy az építőkockákból felépített ház az „igazi". Tudja jól, hogy igazi otthonát nem ő építi fel, hanem szüleitől kapja ajándékba. Játéka leköti, elbűvöli, de nem úgy, hogy belebetegedjék. A játékos magatartás tehát nem jelent középszerű elkötelezettséget, langymeleg érdeklődést a világ fejlődése iránt, mintha az erény a közömbösség és a szenvedélyes odaadás számtani középértéke lenne. Az igazi erény a valóságos helyzetnek megfelelő elkötelezettség, amely Teilhard de Chardin szerint egyszerre jelent szenvedélyes odaadást és lemondani kész szabadságot az evilági munkával szemben. A gyermek szenvedélyesen játszik, de mihelyt anyja vacsorához hívja, mihelyt megcsapja orrát a finom ételek szaga, abbahagyja a játékot és asztalhoz ül. Hasonlóképpen a keresztény is teljes energiabevetéssel dolgozik az evilági város építésén, de kész arra, hogy Ura hívását kövesse, ha eljön az örök élet lakomájának ideje.

Felvázoltuk az eszkatológikus remény két torzulási formáját, és rögzítettük a keresztény magatartás néhány alapvető vonását. Most próbáljunk feleletet adni egy alapvetőbb kérdésre: mi is az, amit várunk, amire készülünk: mi az Isten országa? Egyetlen mondattal felelhetünk: az Isten országa a megfeszített és feltámadt Krisztus, ö a tökéletesen megvalósult Istenországa, a tökéletes eszkatológikus valóság. A Fiú Szentlélektől átlelkesített emberségében egészen

* A tudomány fejlődése nem szolgálja automatikusan az embert: a nukleáris energia, a genetikus manipuláció el is pusztíthatja.

14