Szolgálat 60. (1983)
Tanulmányok - Kereszty Rókus: Eszkatológia és keresztény élet
energiáját. Úgy érzik, megtalálták azt a kincset, amelynek megvételéért érdemes mindent eladni. Az őket körülvevő világot, amely „a Gonosz hatalma alatt áll“ (1Jn 5,19), ráhagyják sorsára. Szerintük az a társadalom, amely pl. az Egyesült Államokban az anyaméhben öli meg a csírázó emberi életet, amelynek semmi más gondja sincs, mint az anyagi javak felhalmozása és élvezete, megérett az ítéletre. Pusztulása csak idő kérdése. Feladtak minden reményt ennek a társadalomnak a megjavítására. Egyetlen gondjuk, hogy ők maguk megmeneküljenek az „eljövendő harag“-tól. Igaz, hogy a megfeszített és feltámadt Krisztus bennünk lakik. De nem elégszik meg passzív bennlakással, nemcsak a vele való „édeskedésre“ hív. Az ő szeretete emésztő tűz, amelyet nem szabad és nem is lehet az egyén belső szférájára korlátozni; olyan világosság, amelyet nem szabad és nem is lehet véka alá rejteni. A bennünk lakó Krisztus arra hív, hogy azzal a szeretettel szeressük egymást, amellyel ő szeretett minket, úgy forrjunk egységben közösséggé, ahogyan ő egy az Atyával (vő. Jn 17,1-26). Ezért a szeretet, bár az egyén lelke mélyén fogan meg, nem korlátozódhat az egyénre, hanem szükségképpen közösséget teremt, éspedig nyitott közösséget, Ratzinger szavaival „nyílt kör“-t, amely állandóan tágul. Hiszen Krisztus szeretete ellenségszeretet: akkor nyúlt ki utánunk és halt meg értünk, mikor még ellenségei voltunk. Ezért a mi szere- tetünknek is át kell ölelnie minden embert, az egész társadalmat, amelyben élünk. Krisztus megígérte nekünk, hogy a Szentlélek által nagyobb műveket fogunk véghezvinni, mint ó maga földi életében, a Szentlélek elküldése előtt: a tanítványok szeretete révén az ellenségből Isten barátja lesz, az elvetésre megérett bűnösökből Isten házanépe. Lassan, egyenként, bűntől és gyengeségtől kikezdve, szinte észrevétlenül, mégis újra meg újra létrejön, növekszik a Krisztus szeretetétől megváltottak közössége, az Egyház. Ez az egyházi közösség és a benne ható szeretet valósága adja meg reménységünk reális, a hitben megtapasztalható alapját. Megtapasztaljuk, hogy Krisztus szeretete mindennél erősebb: mindenható isteni erő, amely újjáteremti az embert és az emberi közösséget. Ezért a világtól menekülő vallásosságnak csak részben van igaza. Valóban mindenek kezdete a bensőséges lelkiélet: a bennünk élő Krisztus minden kincsünk. De nem vonulhatunk belső emigrációba, hiszen Krisztus szeretete sürget minket, hogy elinduljunk embertársaink felé. Görömbei András szavaival, „ha tenyérnyivé zsugorodott a cselekvés tere, azon a tenyérnyi helyen kell cselekednünk“.* Ha jelentéktelennek látszik is társadalmi szerepünk, mégis, az öreg Déry Tibor kifejezésével élve, hatáskörünk arasznyi kertjét nekünk kell megművelnünk. Igaz ugyan, hogy a keresztény életében a minden tevékenységet átjáró szeretet a legfontosabb, mivel a szeretetben már birtokolja azt a Krisztust, akinek * „Költő a fekete aszály évadján. Vázlat Buda Ferencről“ Alföld (34) 1983, 7. szám, 67. o. Ha egy nem-keresztény költő így beszél, mennyivel kevésbé van joga a kereszténynek arra, hogy hátat fordítson a társadalomnak! 11
